Makó

4 év börtön a felsült virágbolti rablónak


Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a fegyveres rablás bűntettének kísérlete miatt Ézsi Márk ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék ítéletének a vádlott büntetésére vonatkozó részét – így a jogerőre emelkedett ítélet szerint a vádlott 4 év, börtönben letöltendő szabadságvesztés és 4 év közügyektől eltiltást büntetést kapott – tudtuk meg Bátyi Zoltántól, a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkárától. A vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra. Az ítélet indoklásakor elhangzott: tekintettel az összes körülményre, így arra, hogy a fiatal felnőttként követte el a tettét, valamint a rablás kísérleti szakban maradt, az ítélőtábla nem látott indokot a büntetést jelentős súlyosítására, ugyanakkor a büntetés enyhítése szóba sem jöhetett.

A büntetlen előéletű férfi 2012 tavaszáig körülbelül két évet Németországban dolgozott hentesként. Hazatérése után szüleinél lakott, munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezett.
2012. június elején egy szekszárdi fegyverboltban egy gázpisztolyt és hozzá 7 darab lőszert vett. Június 12-én Bajára utazott, ott egy hotelben szállt meg, majd 14-én este 19 óra körül az utcán találkozott egy ismerősével, N. M-al és annak barátnőjével, S. L-al. Beszélgetés közben a vádlott közölte, hogy pénzre lenne szüksége, majd amikor az ismerősei azt válaszolták, hogy nem tudnak kölcsön adni, kezdeményezte, hogy közösen kövessenek el rablást. Az ismerősök ezt elvetették, majd mindhárman felmentek a vádlott szállodai szobájába, ahol a vádlott megmutatta a gázpisztolyát, és azon az éjszakán többször is szóba hozta, hogy sürgősen nagyobb pénzösszegre van szüksége.

Másnap reggel háromnegyed 7 körül a vádlott bement egy bajai virágboltba, a pult mögött álló férfira fogta a gázpisztolyt és pénzt követelt tőle. A sértett a pult alól elővette a táskáját, majd abból az engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét és a vádlottra fogta. Ekkor a vádlott a sértettre irányított fegyver ravaszát meghúzta, azonban a pisztoly nem működött, csak csattanó hangot adott. Ezután a vádlott elmenekült, a sértett és még két férfi egy darabig üldözte, közben értesítették a rendőrséget is. A vádlottat még aznap, nem sokkal reggel 7 után elfogták.

A vádlott a nyomozás során részletes, bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett. Kihallgatásán arra hivatkozott, hogy a bűncselekményt az általa elfogyasztott kábítószerek hatása alatt követte el. Elmondása szerint a szálloda elhagyása után ismeretlen személytől “füves cigit” vásárolt, amit azonnal elszívott, és úgy érezte, teljesen kiütötte magát. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a bűncselekményt megelőzően pentedront fogyasztott, ami nem minősül kábítószernek.