Adóforintokból gurul a Hagymatikum szekere

Bár 10 százalékkal növekedett a makói gyógyfürdő látogatottsága a nyári hónapokban, az első félévben azonban a látogatók száma elmaradt a várttól. A Hagymatikum – mely egyelőre csak nyeli a helyi adóforintokat – a város által biztosított 176 millió forint támogatásból szeptember végéig 105 milliót hívott le. A Napi Gazdaság szerint a 4 milliárdból épült makói Hagymatikum 470 millióból gazdálkodik, de várhatóan csak 300 millió lesz a bevétele. A Fürdőszövetség elnöke szerint a közeljövőben akár fürdőbezárások is várhatók vagy azok magukkal rántják az önkormányzatokat.