Makó

Borzasztóan kevés a hétvégi szórakozási lehetőség Makón


Bojtor Boglárka – Makó

Akik már elballagtak a József Attila Gimnáziumból, mindannyian emlékeznek milyen izgatottan várták a csütörtök esti JAG bulikat. Itt mindenki nagyon jól érezte magát, furcsa, hogy a mostani diákok már azt sem tudják milyen egy hétköznapi buli és másnap fáradtan beülni a padok közé, de mégis megérte.

– Nekem a bulizás nem csak azt jelenti, hogy diszkóba menjünk, persze az sem hiányzik a hétvégi estékből- mondta Varga Luca, a gimi egyik diákja. – Szeretek a barátaimmal, valamint olyan ismerősökkel találkozni, akiket régen láttam. Minél több közös élményünk van, annál szorosabb lesz a barátságunk – tette hozzá. – Általában Szegedre járunk, éppen azért, mert itthon semmi lehetőség, és este tíz után szinte kiürül a város. A megyeszékhelyen pedig még a 18 éven aluliak is tudnak bulizni. Makón a Kelemen Házban pedig az idősebbek szórakoznak, de jobb a saját korombeliekkel lenni – mesélte.

A fiatalok nagy társaságban szeretnek bulizni.

A nyári estéken sokkal könnyebb megoldani egy-egy összejövetelt, nagyon népszerű lett a grillezés, sütögetés minden korosztályban, hiszen ezeknek remek a hangulatuk. A Maros-parton is többször rendeznek bulikat. Ilyenkor a főtéren is élet van éjszaka, persze ez az iskolásoknak köszönhető.

– Számomra a bulizás egyenlő a kikapcsolódással, azzal, hogy kiszakadjak a mindennapok monoton rendjéből – árulta el Gyengéné Baranyi Sarolta. – Nyáron kerti partikra járunk, ilyenkor pedig pár családdal jótékonysági bálokon veszünk részt. De ha nincs ilyen esemény, akkor is találkozunk. Minden hétvégén megyünk valahová.
Elárulta: a szilvesztert valamilyen élő zenés helyen szeretnék tölteni, de még fogalmuk sincs, hogy hol. – Régen az Akropoliszba jártunk szórakozni – mesélte – minden hétvégén ott voltunk Makó egész fiatalságával együtt. Ezért gondolom azt, hogy most is hiányzik a fiatalok életéből egy ilyen hely a szülővárosukban.

A Kelemen Házban rendezett retro bulik is egyre népszerűbbek, de a korhatár miatt nem mindenki jut be a tánctérre. Ennek ellenére ügyesen megoldják a makóiak a szórakozást, de egy kulturált sokáig nyitva tartó hely biztosan jól működne. A Nostradamus bezárása után már éjjel-nappali beülős hely sincs a városban.

– Többnyire házibulikat csinálnunk, de szeretem ha csak összeülünk beszélgetni a barátaimmal. Sajnálatos, hogy Makón nincs egy rendes szórakozóhelyük a fiataloknak. Nagy baj, hogy csak a kocsmákban lehet kikapcsolódni – mondta Kiss Ádám, a Fidelitas makói szervezetének egy tagja. – Régebben jártam az IQ-ba, de annak bezárás óta havi rendszerességgel – főként autóval – járunk Szegedre diszkóba.

A megkérdezettek mindegyike hiányol egy olyan helyet Makón, amit mindenki szeret. Az a pletyka járja, hogy hamarosan nyílni is fog egy újabb – csak legyen türelmünk kivárni.