Lázár János: Nagyér követendő példa

Tiszteletre méltó mindaz, amit Nagyér eddig elért. Az utóbbi 20 évben értelmes fejlesztések mellett tették le a voksukat, s ennek során minden intézményüket felújították. Követendő példa, amit eddig tett a helyi közösségért – összegezte Lázár János államtitkár, fejlesztési kormánybiztos a helyi művelődési házban ma este tartott fórumon a Lőrincz Tibor polgármesterrel zajlott megbeszélése tanulságát. Támogatta, hogy kerékpárút kösse össze az egymással szomszédos négy települést

Nyílt nap a járási hivatalban

Nyílt napon ismerkedhetnek meg az érdeklődők a járásnál intézhető ügyek folyamatával, technikai hátterével a Csongrád Megyei Kormányhivatal Makói Járási Hivatala és a helyi szakigazgatási szervek: a munkaügyi kirendeltség, a földhivatal és az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal bemutatói és előadásai keretében csütörtökön, a Hivatalok Napja alkalmából. A programok között a makói járás több településén, így Maroslelén és Pitvaroson is első kézből kapnak információt a helyi polgárok hivatalos ügyeik intézéséhez.