Makó

Tizedére esett a gázfogyasztás Pitvaroson


Korom András – Pitvaros

A község a Klímasztár-díjat az idén nyáron azzal érdemelte ki, hogy intézményeinek rezsiköltségét megújuló energiaforrások felhasználásával igyekszik mérsékelni.
 – 2011-ben a művelődési ház és az alsó tagozatos iskolaépület elavult fűtési rendszerét modernizáltuk, így a fűtést  napkollektor és földhőszivattyú biztosítja. Igaz az iskolai energia megtakarítását már az állam élvezi. Tavaly biomasszakazánt kapott a községháza és az óvoda, s ezeket zöldhulladékkal fűtjük, azaz már itt sincs szükség a földházra. Az önkormányzati intézmények közül már csak két helyiségben működnek  gázkonvektorok, a fogorvosi rendelőben és a védőnői szolgálatnál ez összesen 2 helyiséget jelent. Az energiatakarékos lépéseknek, benne az épületek hőszigetelésének köszönhetőn az önkormányzat gázfogyasztása a korábbi 10 százalékára csökkent – mondta hírportálunknak Radó Tibor. Pitvaros polgármestere hozzátette, mintegy 5 millió forintra pályáztak egy a zöldhulladékot biobriketté feldolgozó gépsorra, ám csak fele ekkora összeget nyertek. – Ebből nem lehet megvenni a szükséges gépet, de azt tervezzük, hogy azt más konstrukcióban szerezzük be – tette hozzá

Napelemtáblák a sportcsarnok tetején. Milliókat spórolnak velük. (Fotó: pitvaros.hu)

A zöldhulladék gyakorlatilag ingyen áll az önkormányzat rendelkezésére, hiszen azt a önkormányzat tulajdonában lévő területekről tudják begyűjteni.

– A felső tagozatos iskola mellett található egy használaton kívüli, 384 méter mély, 42 Celsius fokos vizet adó kút. Ennek a földhőjét is szeretnénk hasznosítani – mondta. Hozzátette: újabb napkollektoros pályázat előkészítésén is dolgoznak.

Az energiaköltségek mérsékléséhez az is hozzájárult, hogy noha a földhő- és napkollektorrendszer a szivattyúk működtetése évi 34 ezer kilowattnyi energiát igényel, ezt bőven megtermelik a napkollektorok, melyek 4 hónap alatt 18 ezer 400 kilowattórányi, körülbelül 900 ezer forint értékű áramot termeltek.