Makó

Hiánycikk Makón a nemzeti egység


Korom András – Makó

A március 14-i Fidesz megemlékezésen, melyen Lázár János államtitkár és Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott beszédet, Buzás Péter polgármester és Mágori Józsefné országgyűlési képviselő is is jelen volták, ám a másnapi városi ünnepségen már nem vett részt az országgyűlési képviselő, s sikerült külön ünnepelni a helyi Fidesz csoportnak október 22-én, a városnak pedig október 23-án.
Mágori Józsefné a Kossuth-szobornál mondott ünnepi megemlékezését azzal kezdte, hogy megemlítette: azért rendezték a Kossuth-szobornál az ünnepséget, mert a többi helyszínről fokozatosan kiszorította őket a helyi önkormányzat, mely a hangosításhoz szükséges áramot sem akarta biztosítani.

Mágori Józsefné október 23-án a Kossuth-szobornál…

Szavaira Buzás Péter a legutóbbi testületi ülésen reagált. Elmondta: MartonosiGyörgy idején együtt ünnepelt minden makói politikai erő, s most első alkalommal történt, hogy a helyi Fidesz a várostól külön emlékezett meg október 23-ről. Ő mindig törekedett arra, hogy a nemzeti ünnepeken megvalósuljon a makói nemzeti egység. Mágorinét háromszor is felkérte ünnepi szónoknak a város, aki azonban azt nem vállalta.
– Október 23-án sosem mondtam ünnepi beszédet – tette hozzá a polgármester azzal, hogy Fazekas Lajos egykori rendőrkapitány fia felkérésére mondott most a volt kapitányságon elhelyezett emléktáblánál, csak azért, mert száz éve született a város ’56-os rendőrkapitánya.
A hangosításhoz szükséges áram kérdését is szóba ejtette, azt mondta, hogy őt ebéd közben hívta fel ezzel a kéréssel a Galamb szakközépiskola igazgatója, s ő emiatt mondta, hogy térjünk rá vissza később.  
A két politikus viszonya egyébként a külső szemlélő számára feszültnek tűnik, hiszen szinte nincs olyan testületi ülés, fórum, vagy rendezvény (mint legutóbb a nyugdíjas napi köszöntés az Erdei János Sportcsarnokban), ahol Buzás Péter névvel, vagy név nélkül ne bírálná az országgyűlési képviselőt. Persze Mágoriné sem marad adós, sajtótájékoztatóin rendszeresen ostorozza a város polgármesterét.

Buzás Péter március 15-én ugyanott. Elbeszélnek egymás mellett…

+++

A nemzeti egység egyébként is csak ábránd Makón, hiszen a Jobbik is külön ünnepelt tavaly és az idén is. Ráadásul mindkét nemzeti ünnepen.