Marad a tavasz a hétvégén

Ma 23, míg holnap 21 fok meleg lesz Makón és környékén. A jövő héten azonban már fokozatosan csökken a nappali felmelegedés. (Fotó: Rózsa Virág)

A kormány kész segítséget nyújtani Földeáknak

Legyen élhető a település, legyen munkájuk az embereknek, amelyből meg lehet élni és szülessen minél több gyerek, mert nélkülük nincs jövő. A kormány kész segítséget nyújtani Földeáknak, így a községnek van lehetősége és jövője is – jelentette ki Lázár János országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a mai, estébe nyúló földeáki fejlesztéspolitikai fórumán.

Másik autó rendszámával közlekedett

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy helyi férfi ellen, aki nem az általa vezetett autóhoz tartozó rendszámmal közlekedett. 

Bizonyságlevelet hozott Lázár Földeákra

Orbán Viktor miniszterelnök Földeák adósságának átvállalásáról szóló bizonyságlevelét adta át Lázár János országgyűlési képviselő ma délután Vass Imre polgármesternek. Meg is dicsérte a község első emberét.

2 év börtönt ért a 20 eurós bankjegy

Jogerősen két év, végrehajtásában öt esztendőre felfüggesztett börtönre ítélt a Szegedi Járásbíróság egy román autóst, aki megpróbált megvesztegetni két rendőrt Makón.

Mire gurulnak el a makói adóforintok? Itt a teljes lista!

Van amelyik makói egyesületnek csak egy adózó adta adóforintjai egy százalékát, de olyan is akad, amelyiket 183-an támogattak így. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal közzétette a kedvezményezettek listáját. A legkevesebb támogatást, összesen 2 ezer 8 forintot a Makó-Rákosra bejegyzett Makói Polgárőr Egyesület, míg a legnagyobbat összesen 567 ezer 425 forintot a Makói Állatvédő és Természetvédő Egyesület kapta, míg a második legnagyobb támogatás, összesen 563 ezer 664 forint a Marosmenti Mocorgók Baráti Körének jutott.

Aknagránátot találtak Apátfalván

Egy 85 milliméteres aknagránátot találtak a kivitelezők tegnap délután az apátfalvi Pacsirta utcában a csatornaépítési munkálatok közben. (Képünk illusztráció.)

A Jobbik a makói kórházügyről

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Makói Alapszervezete is fontosnak tartja, hogy kifejezze véleményét a makói kórház ügyében. Szerintük a kórházintegráció hiba volt, az MSZP aláírásgyűjtése csak kampánytevékenység. Mágori Józsefné és Buzás Péter pedig nem tett meg mindent a kórház megvédése érdekében – írták.

Egyházasharasztiba vitt adományokat Izrael nagykövete és Hegedűs Zsuzsa

Öntözőrendszereket és vetőmagcsomagokat kaptak hátrányos helyzetű családok Egyházasharasztiban. Az izraeli cégek és a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány adományait Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete és Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó, az alapítvány kuratóriumi elnöke adta át csütörtökön.

Fejlesztéspolitikai fórum Földeákon

Lázár János országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztost tart fejlesztéspolitikai fórumot pénteken délután 5 órától a Földeáki Művelődési Ház és Könyvtárban.

Koszorúzások a makói városi megemlékezésen

A reggeli zászlófelvonás után folyamatosan, több helyszínen is megemlékeztek az 1956-os forradalomról Makón. A városi ünnepségen résztvevők külön tiszteletet nyilvánítottak Fazekas Lajos volt rendőrkapitány születésének 100. évfordulója alkalmából.

Kosárfonó tanfolyam indult Kiszomboron

Tizenegy felnőtt és gyerek részvételével indult kosárfonó tanfolyam a községben a makói Olasz István kosárfonó kismester irányításával és a honismereti kör támogatásával.

1956 példájáról a makói megemlékezésen

Ahogy 1956-ban és 2006-ban úgy 2014-ben is ki kell állni közös érdekeink, a polgári Magyarország mellett – mondta a Fidesz ma délutáni megemlékezésén Mágori Józsefné, Makó és térsége országgyűlési képviselője.

Letöltendő börtön az apátfalvi tanárverőnek

Gyorsított eljárásban másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Makói Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt az apátfalvi D. Lajost. A vádlott szeptember végén lökdöste, szidalmazta és fenyegette meg az apátfalvi általános iskola órát tartó testnevelés szakos tanárát.

Erdélyi püspök utcai gyalogátkelő: a hivatalok közt pattog a labda

Nem épült sem kerékpáros átvezetés, se gyalogátkelő a makói Erdélyi püspök utcai új óvoda közelében, pedig a nyáron avatták fel a Királyhegyesi út öt kilométeren át megújult szakaszát, mely része az Erdélyi püspök utca is. Az utat kezelő Magyar Közút Zrt. szerint a labda a városházán pattog, a városháza szerint a Közút a hunyó.

JAG-osok ’56-os múzeumi vetélkedője

A makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum a József Attila Gimnáziummal közösen rendezte meg 1956 eseményeire emlékező foglalkozásait. (A képen a múzeum 1950-es éveket bemutató kiállítása.)

Kombájnnal ütközött a traktor

Csanádpalota és Pitvaros közt összeütközött egy pótkocsis traktor és egy kombájn még tegnap este. (Képünk illusztráció.)

Átlátszatlan cégek – szombattól látható az NFÜ feketelistája

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hétvégén nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a listáját, amelyek harmadik felszólításra sem vették át az új és átfogóbb tartalmú átláthatósági nyilatkozatot, és ezzel nem tettek eleget a támogatási szerződésben foglalt nyilatkozattételi, adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Lopni indult, de a rendőrségen kötött ki

Vádemelést javasol a rendőrség a 37 éves B. Zita ellen, aki a kabátja alá rejtett DVD lejátszóval és két hajformázóval akart fizetés nélkül kisétálni egy boltból. Bevallotta, hogy már eleve lopni indult.

Kész is meg nem is a Hunyadi utca

El is készült, meg nem is a makói Hunyadi utca átépítése. Az úttest, s parkolók és a dísztéglás járda már megvan, csak a kertészeti munkák maradtak hátra. Ezeket november végéig kell befejezni.