Hírek

Mágoriné: talmi politikai érdekek miatt indult az aláírásgyűjtés


Makó parlamenti képviselője szerint “csak sunnyogott a helyi MSZP és Buzás Péter polgármester”, amikor 2007-ben a Gyurcsány-kormány alatt, Molnár Lajos egészségügyi miniszter irányításával zajló egészségügyi átszervezések ürügyén mintegy 100 dolgozót elküldtek a makói kórházból, megszüntették a traumatológiát, az orr-fül-gégészetet, a szemészetet (mely azóta is egynapos sebészetként működik), az urológiát, s egyes onkológiai ellátásokat.

 

Mágoriné – a kórházfórumon is felvetett problémákkal kapcsolatban – elmondta: “Minden makói tudja, hogy a makói gyermekosztály mindig csak az alapellátást biztosította, a súlyos eseteket az elmúlt 50 évben is Szegedre kellett átvinni. A szemészet éjszakai ügyelete 2007 április 1. óta nem megoldott, s hogy a kórház dr. Diósszilágyi Sámuel nevét viselte, jó ha ezer makói közül egy tudja, hiszen azt, mindenki makói kórházként nevezi. “Az, hogy a makói kórháznak nem vásárhelyi a vezetése, csak annyiban jelentett változást. hogy az integráció előtt szegedi vezetése volt. Csak az orvosigazgatója volt helybéli, ahogy az hamarosan ismét makói lesz.” – mondta.

 

Hozzátette: 50 éves történet, hogy a makói kórház 100 orvosa közül 90 Szegedről jár át naponta. “Ebben fő bűnös a valamikori kommunizmus, majd a rendszerváltás után Buzás úr, hiszen nem biztosították az orvosok számára a makói letelepedés lehetőségét, s nem szabták meg feltételül a makói munkahelyért cserébe a makói lakhatást. Nem biztosítottak az orvosoknak a makói szolgálati lakásokat. Az, hogy a vásárhelyi és a makói kórház integrációban működik a kor kihívásainak felel meg, mert csak és kizárólag úgy lehet professzionális kórházat működtetni, ha az csak részfeladatokat lát el. A meglévő kórházi láncolat még a Nagy-Magyarország idején alakult ki, az meg már majd 100 éve megszűnt” – hangsúlyozta Mágori Józsefné.

 

MH