Makó

Odüsszeia lett a makói termálprogramból


Korom András – Makó

442 millió forintos uniós támogatással és a befektető hozzájárulásával 2010-ben kezdődött 900 millió forintos makói termálprogram, mely segítségével a fűtési rendszerbe juttatott meleg- nem pedig hideg vizet kellene gázzal felmelegíteni, ez tenné jóval pénztakarékosabbá a megye legdrágább, mert legkevesebb, mintegy 1500 lakást ellátó távfűtését.

A beruház kivitelezése akkor kezdődött, amikor a következő évben a  Brunner Kft. és a Matherm Kft. helyreállította a régi termelő kutat, felújították az ezt a fűtőművel összekötő vezetéket, és elkezdődött a próbaüzem: termálvízzel fűtötték a lakásokat, és ezzel melegítették a vizet. Áprilisban azonban leállíttatta a környezetvédelmi hatóság a próbaüzemet, egészen  addig amíg el nem készül a használt vizet visszasajtoló két másik berendezés.  A gerizdesi játszótér mellett, illetve a város szélén kezdték fúrni a visszasajtoló kutakat, melyek a már felhasznált meleg vizet juttatják vissza a föld mélyére.

A termál program, mely indítását tavaly szeptemberben tavaly december 15-re ígérték, eddig közel egy esztendőt csúszott különféle okok miatt: hol kiderült, tovább kell mélyíteni az egyik visszasajtoló kutat, hol a másikat mélyítő fúró törött el.
Emiatt a munkálatok már tavaly 120 milliós többletköltséggel jártak, igaz a különbséget a biztosító állta. A város szélén pedig abban az 1500 méteres mélységben, ahol a geológiai felmérés jó réteget mutatott, egyszerűen nem találtak olyan helyet, ahová vissza lehet sajtolni a vizet, ezért ott mélyebbre kellett fúrni. Ehhez újabb engedélyt kellett kérni a szolnoki bányakapitányságtól. Azaz telt-múlt az idő. A fűtésben legalább nem volt fennakadás.

Tavaly október végén azt nyilatkozta Szabó Gergő, a makói beruházásban a Materm Kft.-n és a Geoterm Invest Kft.-n keresztül érdekelt Morando Kockázati Tőkealap- kezelő Zrt. portfólió igazgatója, hogy “november második harmadában elkezdődhet a makói termál rendszer próbaüzeme, s a fogyasztók novembertől már élvezhetik a rendszer előnyeit”. Hogy a technikai akadályok ne legyenek elegek: a beruházó Materm Kft. összekülönbözött a kivitelezővel, s új partnert keresett.

Visszasajtoló kút Gerizdesben. Az egyik oka a késlekedésnek.

A makói testületi üléseken hónapok óta rendre megkérdezik a termál program állásáról Marosvári Attila polgármestert, aki a legutóbbi ülésen is ugyanazt mondta, mint a korábbiakban, még nincsenek meg a végleges engedélyek. Az egyik tavaszi ülésen Kovács Sándor képviselő kérdésére azt is elárulta, hogy a gáz többletfogyasztás és a termálvíz árának különbségét a kivitelező állja addig is, míg a termálfűtés el nem indul.
Ám újabb akadály tornyosultak ez elé, ugyanis csak ugyanolyan minőségű kitermelt vizet szabad visszasajtolni a visszafogadó rétegbe, amilyen abban van. Márpedig termelő kút vizének fenoltartalma a mérések szerint magasabb, mint ahová visszasajtolnák. Ezen egy állítólag néhány nap alatt felszerelhető aktívszenes szűrővel lehet segíteni.

Megpróbáltunk megtudakolni, mi is a helyzet szűrővel és az engedéllyel kapcsolatban. Többször is kerestük telefonon a Morando Kft-t, sőt e-mailt is írtunk Szabó Gergőnek – hiába.
De hiába vártunk választ az makói termál programot segítő szakhatóságtól, a Alsó-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől. Pedig az utóbbitól csak azt tudakoltuk: megkapta-e a működési engedélyt a rendszer, s ha igen milyen feltételekkel, pl. meg kell-e szűrni a fenolos vizet a visszasajtolás előtt. Ha nem akkor az engedély mikorra várható?
Igaz a hivatalos fűtési szezon beindulásáig, azaz október 15-ig még majd két hét van hátra.