Jövőre 490 millióból fejlesztik a makói kórházat

Jövőre 490 millió forintból fejlesztik a makói kórházat, míg 2014 és 2020 között további 3 milliárdot fordítanak az intézmény épületeinek és eszközeinek modernizálására, a betegközpontú gyógyítás érdekében – hangzott el Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója,  Reiter József, Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) Térségi Menedzsmentért Felelős Főigazgatóság  főigazgató-helyettese és Mészáros János, a GYEMSZI Dél-Alföldi Térségi Igazgatóság térségi igazgatója ma délutáni makói sajtótájékoztatóján.

Őrtűz is lobogott a Hagymatikum előtt

Többször is kapcsolta Makót a Szent Mihály-napi hétvégén a Magyar Televízió az Itthon vagy Magyarország-Szeretlek! programsorozat egyik helyszíneként. A városban is több rendezvény tartottak ennek keretében, a Hagymatikumben indián nyári partira várták a vendégeket, de volt múzeumi tárlatvezetés is,. Vasárnap este pedig a Maros Táncegyüttes adott műsor és tartottak táncházat a késő este meggyújtott őrtűz körül.