Hírek

Tesiző gyerekeket csábított a kocsijába


A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a tudomásszerzést követően azonnal felvette a kapcsolatot az oktatási intézménnyel. A tanárok elmondása szerint tegnap egy személyautó állt meg az iskola előtt. Az abban ülő férfi megszólított két iskolás lányt és megkérdezte tőlük, hogy elvigye-e őket. A kislányok ezt visszautasították. A férfi ezután elhajtott. Szabálysértés és bűncselekmény nem valósult meg.

Hasonló eset történt Bordányban is. A település polgármestere jelezte a helyi körzeti megbízottnak, hogy szeptember 19-én délután és 20-án délelőtt egy-egy gyermeket szólított meg egy autós és megkérte őket, hogy szálljanak be mellé. Mivel egyik gyermek sem tett eleget a kérésnek, a férfi tovább ment. Szabálysértés és bűncselekmény itt sem valósult meg.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a szülők és a nevelők szubjektív biztonságérzetének növelése, valamint a közvélemény megnyugtatása érdekében intézkedett arra, hogy a járőrútvonalak gyakrabban érintsék a megye oktatási intézményeinek környékét.

A rendőrség kéri a szülőket, hogy gyermekeiknek mondják el: idegenek autójába ne szálljanak be, hanem azonnal szóljanak tanáruknak vagy olyan felnőttnek, akiben megbíznak. A rendőrség egyben kéri a pedagógusokat és a lakosságot, hogy amennyiben hasonló eset jut tudomásukra, haladéktalanul hívják a 112-es segélyhívószámot. A rendőrség továbbá kéri a közösségi média használóit, hogy felelősen éljenek a nyilvánosság ezen eszközével.

CSMRFK