Hírek

Sikert aratott a második makói Nagy Sportágválasztó


Bojtor Boglárka – Makó

    A Nagy Sportágválasztó esemény a fővárosból indult, de már túllépett annak határain, így sok vidéki városban is megtartják. Tavaly Makón csak egy napos volt, idén már két napra bővült, annyi mozgásforma közül választhatnak az érdeklődők.

– Pénteken főleg iskolás és óvodás csoportok jöttek el, a szombat viszont a családoké – mondta Kovács Gábor szervező. – Azért jó, hogy ilyen szeptemberi időpontban tartjuk, mert aki most kap kedvet, még az induló csoportokba beiratkozhat. Idén is kísérő rendezvény a Marosmenti félmaraton és gyalogtúra – mondta.

Egy kis színpadi bemutató…

Aki ma 15 aláírást és pecsétet gyűjtött a kitelepült egyesületektől, záráskor részt vett a sorsoláson, ahol fürdőbelépők mellett különböző sportszereket és pólókat is nyerhettek a szerencsések. Tegnap és ma rengeteg sportág bemutatkozott a közönségnek. Többek közt a Broadway Dance, a BUDO Klub, a Maros Táncegyüttes, és az IRISZ Táncklub is. E mellett a közönség kipróbálhatta a zumbát és még rögtönzött hip-hop koreográfiát is tanulhatott. A kisebbek nem voltak szégyenlősek, így percek alatt megtelt a színpad előtti tér. Ezek a bemutatkozó fellépések színesítették az eseményt és segítettek a döntésben.

A rendezvény fő célja, hogy mozgásra sporttolásra ösztönözzön mindenkit, ami elengedhetetlen az egészséges életmódhoz. Délután kihirdették a futóverseny eredményét is, a különböző kategóriák első helyezettjei értékes nyereményük mellé hagymakoszorút is kaptak. E mellett minden induló egy fából készített éremmel gazdagodott a beérkezéskor.

A győztes…

– Az Atlas edzőteremben hallottunk a sportágválasztóról – mondta Veszelovszky Nóra és barátnője Laurencsik Enikő. Mindketten szeretnek sportolni, és jónak tartják az ilyen típusú rendezvényeket, támogatják a kisebbek sportra nevelését. Nóri sűrűn edz, és a hot iron-t ajánlja mindenkinek, amit szintén megtekinthetett a közönség a színpadon is. Enikő crossfit edzésekre jár, de ma délután a zumba nagyon megtetszett neki, amit hamarosan ki fog próbálni.

…és a sportágválasztó képekben: