Makó

Lányt futtatott az asszony, marihuána ültetvényt gondozott a férfi – képekkel


A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói tegnap este tartottak házkutatást egy helyi lakásban, ahol úgynevezett herbált foglaltak le. A 40 éves nő a megalapozott gyanú szerint kereskedett az új pszichoaktív anyaggal, a bizonyítékok szerint több fiatalnak is adott el belőle.

A vásárhelyi rendőrök a visszaélés új pszichoaktív anyaggal bűntettének elkövetése mellett kerítés bűntettével is meggyanúsították B-né F. Tímeát. A nő egy hódmezővásárhelyi lakást bérelt és kuncsaftokat szervezett az ott üzletszerű kéjelgést folytató nőnek, amiért részesedést kapott.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság az asszonyt őrizetbe vette, a bíróság pedig ügyészi indítványra tegnap elrendelte előzetes letartóztatását.  

Egy másik kábítószeres ügyben is eredményesek voltak a hódmezővásárhelyi rendőrök. Szintén tegnap tartottak házkutatást lakossági bejelentés alapján egy Délibáb utcai házban, ahol az udvarban felépített fóliasátorban marihuána töveket foglaltak le. A 24 éves K. László ellen szabadlábon hagyása mellett kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Az ültetvény és a termés:

MH-CSMRFK