Hírek

Feltérképezték Makó térsége tűzcsapjait


Makó kistérségének 17 települését keresték fel a negyedéves Okner Adrienn és az első éves mesterszakos Győri Anna a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai tanszékén a hallgatói, ahol az ott található tűzcsapok térinformatikai koordinátáit rögzítették, valamint az erre szolgáló adatlap segítségével pontosították azok típusát, fellelhetőségét, és róluk digitális fényképet is készítettek .

Az pontosított adatbázis a tűzoltásokat irányítók és az abban részt vevő egységek munkáját is megkönnyíti, de segítséget munkájuk eredményét felhasználják a települések ivóvíz szolgáltatói is, akik a munkát a hallgatók célterületre juttatásával segítették.

A két hallgató elmondta, hogy így, kerékpárral bejárva érdekes volt számukra, városi lányok számára az eddig nem ismert Makói Kistérség, amelynek lakói útbaigazítással segítették feladatuk végrehajtását.

Arany-Tóth Attila tűzoltó hadnagy, szóvivő