Hírek

Nem bontják a makói városháza főépületét


Korom András – Makó

Alaposan felázott kívül és belül is a makói városháza főépülete néhány fala. A ma a város egyik építészeti ékének számító klasszicista stílusú épület több építési periódusnak köszönhetően vált mai díszévé a  Maros-parti városnak. Az épület első változata 1780-ban Vertics József földmérő tervei alapján épült. Az  “új” megyeházát Giba Antal, a város jeles mérnöke a 18. századi épület felhasználásával, az alapfalak megerősítésével  1839-ban ebből alakította ki. A nagyméretű timpanon 1906 óta áll.

Verik le a felázott vakolatot.

Itt működött 1950-ig Csanád vármegye közigazgatási központja, majd a magyar megyeszerkezet átalakítása során a tanácsrendszer bevezetésével Makó közigazgatási központjává vált, s működik azóta is. A legnagyobb változást az épület történetében azt jelentette, amikor takarékossági okok miatt az év elején a főépületben működő irodák döntő része az Úri utcai szárnyépületbe költözött, s a város ötletpályázatot hírdetett a főépület hasznosítására.

A városháza egykor…

A makóiak egy része úgy véli, hogy sikeres volt a pályázat, s máris az új befektetőt végeztetnek átalakítási munkálatokat a főépületen.

Mint azt a a makói önkormányzattól megtudtuk nem így van: “A városháza épületén a legszükségesebb, legégetőbb gondot okozó gondok karbantartását végezteti az önkormányzat. Bár az épület jelentős része jelenleg használaton kívül áll, ezeket a minimális beavatkozásokat jó gazdaként gondolkodva el kell végezni. Erre forrás az önkormányzat éves karbantartási keretéből áll rendelkezésre. A munka kivitelezőjének, a Makói Kommunális Nonprofit Kft-nek a szakemberei végzik a munkát. Jelenleg nincs olyan pályázati lehetőség, amely ennél nagyobb léptékű felújítást tenne lehetővé.” – írták válaszként kérdésünkre.

…és ahogy most ismerjük. Több átalakításon is átesett már.