Világversenyre hívták a tűzoltót

A hazai rendezésű TFA (Toughest Firefighter Alive, szabad fordításban “a legerősebb tűzoltók versenye”) során elért eredménye alapján  a hatfős nemzeti csapatba a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományából Rasztik Ferenc tűzoltó őrmester meghívást kapott. A magyar csapat a hétvégén a lengyelországi Torun városában mérte össze erejét a világ 17 országának csapataival.

Egész nyáron ellenőriznek a revizorok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az idén is végeznek ellenőrzéseket a megnövekedett idegenforgalmat lebonyolító területeken. Továbbra is ellenőrzik a zenés-táncos szórakozóhelyeket, kiemeltebb nyári rendezvényeket. Az állandó és időszakos vásárokon, piacokon is folyamatos a revizori jelenlét.

 

Két konyakot ért Puszta János makói Kádár fotója

Évtizedeken át örökítette meg előbb kedvtelésből, majd kiszabott feladatként a makói ünnepeket, városi eseményeket Puszta János (77), a járási művelődési ház munkatársaként. Ma is őrzi mintegy 25-30 ezer 1958-tól a rendszerváltásig készült helytörténeti jelentőségű fotóit. Azt mondja, hogy olyan volt művészeti előadókorában, mint az aszpirin, mindenre jó, hiszen még havat is lapátolt, ha kellett.

Na ez a szívás! A belvárosban tömörülnek a makói dohányboltok

Július 14-én árusíthatnak utoljára cigit és másféle dohányárut az eddigi boltok, trafikok és kocsmák. 15-től már csak a Nemzeti Dohányboltokban lesz kapható mindenféle legális szívni való. Makón szinte egy csoportban nyíltak az új trafikok. Sokaknak sokat kell gyalogolniuk majd a szívnivalóért. Itt megnézheti hová!

Kitüntetések a Szegedi Ítélőtáblán

Tíz évvel ezelőtt, 2003. július 1-jén kezdődött meg az ítélkezési munka a Szegedi Ítélőtáblán. Az évfordulóhoz kapcsolódva a táblabíróság vezetése és Bírói Tanácsa kitüntetést alapított: a jövőben minden évben dr. Sélley Sándor-díjjal jutalmazzák azt a bírót és bírósági tisztviselőt, akit a Szegedi Ítélőtábla dolgozói szavazataikkal a legméltóbbnak találnak erre az elismerésre. (Dr. Sélley Sándor az 1891-ben létrehozott Szegedi Királyi Ítélőtábla alapító elnöke volt.)