Molnár László a makói intézmények keresztapja

Létrehozta a Makói Sportmúzeumot, több makói emléktábla állítását szorgalmazta, vagy éppen bonyolította le, kitalálta a Pulitzer József szülővárosának díját, állíttatta az igási haranglábat és keresztet, s szorgalmazta a Szent István tér díszkivilágításának kiépítését. Molnár László pedagógusként és települési képviselőként is sokat tett városáért, s csöppet sem mellesleg, ő a hivatalos makói Mikulás is. Makón ma már szállóige, hogy “Ha valaminek nincs neve, majd Molnár Laci talál neki!”

Még a gazégetés is tilos!

Minden nyáron vannak olyan napok, amikor a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás következtében fokozott tűzveszély alakul ki hazánkban. Ez jellemző most is, ezért a katasztrófavédelem kezdeményezésére a vidékfejlesztési miniszter az erdőkre és fásításokra, valamint az ezek határaitól számított kétszáz méteren belüli területre július 22-én átmeneti időszakra vonatkozó általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el. A tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban részletezzük.

Adjunk mi nevet a hercegi utódnak!

A rák jegyében született, akárcsak édesapja Katalin hercegnő és Vilmos herceg egyelőre még névtelen kisfia. Lehet, hogy két hét is eltelik, amíg kiderül, hogy is hívják majd. A Makó Híradó most mozgalmat indít, ha a szülei nem tudják, akkor nevezzük el mi játékból a kicsit, ha már a szülei egyelőre csak töprengenek. Itt a Facebook oldalunkon várjuk a komoly és vidám javaslatokat. Huba, Töhötöm, Zsolt, Őrs vagy Fajsz legyen? Vagy legyen Pistike, Gabika, Vilmoska esetleg Matyi, Ulrik, Soma, Ivó vagy Frici? (Csak fiú kereszt neveket várunk! – Képünk csak illusztráció!)

Bezárathatják a trafikot, ha fiatalkorút szolgálnak ki

Fokozott rendszerességgel és a jogszabályban megkövetelt szigorral lép fel a fiatalkorúak kiszolgálása ellen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A fiatalkorúaknak értékesítő dohányboltok a bírság mellett a dohánytermék forgalmazásának megtiltására, ismételt elkövetés esetén az üzlet átmeneti bezáratására is számíthatnak.

Varsóban is sikeres a makói Galamb-Ford tárlat

Szombaton nyílt meg a Varsói Közlekedési Múzeumban (a képen) a Makói Múzeumért Alapítvány által szervezett, a lengyelországi Jasloban, Makó testvérvárosában már kiállított a világhírű Ford T-modellt és tervezője Galamb József életét bemutató tárlatot. A kiállítást, a Varsói Magyar Kulturális Intézet kezdeményezésére, más lengyel városokba is elviszik.

25 milliót szánnak a makói Makovecz-emlékhelyre

Nyílt országos pályázatot írt ki a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány hivatásos művészek számára egy makói Makovecz-emlékhely kialakítására. A műalkotást, emlékhelyet a Makovecz Imre által tervezett Hagymatikum melletti, a Török Péter Ybl-díjas tájépítész tervei alapján megvalósult Makovecz téren, a pályázó által választott helyen állítják fel, s a jövő augusztus 20-i városi ünnepségsorozatának keretében avatnák fel. (Fotó: Papp Tamás)

Változik néhány hivatal nyitvatartási ideje

Ettől az évtől kezdődően, – az ítélkezési szünethez hasonlóan – bevezetik a közigazgatási szünetet. Július 22-től augusztus 20-ig tart az a kormányrendeletben kijelölt időszak, amikor a kormányzati szerveknél dolgozók, illetve a területi közigazgatási szervek munkatársai szabadságra mennek. A közigazgatási szünet éppen arra az időszakra esik, amikor nem ülésezik a parlament, így a közigazgatási egyeztetések és a törvényelőkészítő munka is szünetel. Az ügyintézés azonban a szünetben sem áll meg teljesen, ügyeletet tartanak a minisztériumokban, illetve a kormányhivatalok szakigazgatási szerveinél. Az okmányirodák mindenhol garantálják a folyamatos ügymenetet.

Több településen is meggyulladt az aljnövényzet

Több településen is meggyulladt az aljnövényzet, illetve a tarló szombaton, Gyöngyös határában mintegy húsz hektáron keletkezett tűz, a Tatárszentgyörgy, Dabas és Örkény közötti területre pedig egy héten belül harmadszor kellett kivonulniuk a tűzoltóknak – tájékoztattak az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok szóvivői.