Makó

Makó bán tette országosan ismertté a makói írót


Korom András – Makó

Nagy sikert aratott Rozsnyai János nyugalmazott makói történelem szakos pedagógus nemrégiben megjelent A táltos keresztje című történelmi regénye. A fordulatos történet a keresztesháborúk idején játszódik, s fény derül belőle többek közt a “Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől!” mondás eredetére is.
A szerzőnek nem ez az első könyve:
– Többgenerációs nagycsaládban születtem, s rengeteg időt töltöttem kicsi koromban édesapám nagyszüleivel. Ők pedig rengeteget meséltek, mondták a régi történeteket. Ezek eleinte nem nagyon kötöttek le, de ahogy cseperedtem, egyre inkább kezdett érdekelni a régi világ. Felső tagozatban történelmi városi, megyei és országos versenyeket is nyertem. 15-16 éves koromban más dolgokkal foglalkoztam, például kézilabdázni is jártam. Így először tanítóképzőt végeztem, majd azután a történelem-könyvtár szakot. Annyira beleszerettem a történelembe, hogy a maroslelei iskolában, ahol tanítottam, nagyon megszerették a tanítványaim ezt a tantárgyat.- avatott be az író a történelem iránti szeretete gyökereibe.
Rozsnyai János első kötete 1999-ben jelent meg. Azt mondta, hogy az érdeklődése azért fordult a szellemi néprajt felé, mart, nagyon sok betyártörténetet hallotta a lelei öregektől.
– Arra is gyorsan rájöttem, hogy azok a tankönyvek, amelyekből tanítottam, sokszor nem egészen egyezek a megélt történelemmel. Rájöttem, ha igazi történelmet akarok tanítani, kénytelen vagyok magam megismerkedni azzal. Kutatni kezdtem a makói levéltárban, így állt össze Maroslele története, melyet meg is írtam. Készítettem kísérletként egy tankönyvet is “Idézetek a múltból” címmel, mely munkatankönyvként foglalta össze Maroslele történetét. Ebből tanítottunk is az iskolában, a helyi tanterv korszakában, s ez a Soros Alapítvány támogatásával jelent meg. Levéltári kutatásaim alapján döbbentem rá, hogy az okiratok sorai mögött ott vannak az emberi történetek, ha gyakran töredékesen is. Pár év múlva megpróbáltam ezek alapján az emberekről írni, így született meg a Maros-parti mesék című novelláskötetem, majd írtam három kisregényt, s ezekből született a Vizek között című történelmi regény, melyet a Makói Múzeumért Alapítvány támogatásának köszönhetően jelenhetett meg- mondta.

 

Rozsnyai János a sikerkönyvével. Eltalálta az olvasók ízlését.

Hogy hogyan jött A táltos keresztje ötlete?
– Magyarcsanád határában áll az a kunkereszt, melyről Trogmayer Ottó,a szegedi Móra Ferenc Múzeum akkori igazgatója írt könyvet – ásatásai alapján. Nem sokat tudtak meg róla, s felállítását az 1500-as évekre tették. Gondolkozni kezdtem, hogy akkor miért hívja a népi hagyomány kunkereszt. Lehetett hozzá közük a kunoknak, hiszen a Maros túloldalán sokat tanyáztak és csatáztak is. Végül a magyar őstörténetben dúló vitát figyelve pattant ki az ötlet, hogy hogyan írjam meg. Nem hittem el, ugyanis, hogy az ősi magyar táltoshit nyom nélkül múlt el egy-két uralkodó parancsára, a kereszténység felvételével – monda.
Előbb novellát akart írni, de a történet úgy megragadta, hogy végül ez a regény lett belőle.
Hogy mit szólt hozzá, hogy ilyen jól megy a könyvesboltokban? Nagyon megörült és meglepődött rajta.