Makó

A devizahiteleket kivezetné, a luxusáfát bevezetné a kormány


A kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, ez arról szól, hogy ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is: újra nekirugaszkodik a kormány a “luxusáfa” bevezetésének.

A tárcavezető szabad kezet kapott azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldást választ – közölte a miniszterelnök, hozzátéve ugyanakkor: olyan megoldásra van szükség, amely nem dönti össze a magyar pénzügyi rendszert, de visszautasítja azt a cinikus magatartást, hogy “hát ilyen a boksz, így működik a pénzvilág”.

Felidézte, a devizahitelesek korábbi megsegítései alkalmával, a végtörlesztés, az árfolyamgát és az eszközkezelő kialakításakor a kormány “nem sok energiát fecsérelt” a tárgyalásokra, mert akkor még Magyarország gyenge állapotban volt, ezért a kabinet “villámháborút” folytatott. Most azonban az ország erős, “ezért nem is egy végtörlesztés típusú megoldást javaslunk, hanem egy nyugodt, higgadt tárgyalást” – tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy esetleg ezeket a korábbi intézkedéseket erősítik-e, Orbán Viktor azt válaszolta: ezek lehetséges döntések, “de a cél nem az, hogy javítsunk az eddigi eszközökön”, hanem a lakáscélú devizakölcsönök kivezetése. Hozzátette, “a mi gondolkodásunk középpontjában azok állnak, akiknek egy lakásuk van, amelyben laknak, és ilyen értelemben az egyetlen vagyontárgyukat fenyegeti veszély”.

“Azért tudtunk széles felhatalmazást adni a gazdasági miniszternek, mert több olyan alkotmányos megoldás is létezik, amellyel a korábban megkötött szerződéseket módosítani tudjuk” – jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök szavai szerint a lakáscélú devizahitelek konstrukciója rossz a családoknak és a gazdaságnak is, ez a legsebezhetőbb oldala ma az országnak. Úgy fogalmazott, az ilyen devizakölcsönt felvevő embereket becsapták, a bankok “minimum gondatlan, ha nem rosszhiszemű magatartást” tanúsítottak, ráadásul az állami szervek sem tették meg azt, amit meg kellett volna tenni.

A rádióinterjúban Orbán Viktor ismét felvetette a luxuscikkeket – például luxusautókat, ékszereket – terhelő magasabb, 30-35 százalékos áfakulcs bevezetésének lehetőségét. Emlékeztetett, hogy korábban az Európai Bizottság “visszaverte” a magyar kormány ilyen irányú törekvését, de – mint hangsúlyozta – “egy újabb nekirugaszkodásra lesz szükség”, mert így válhat teljessé a magyar – szerinte Európában a legjobb – adórendszer igazságossága.

A kormányfő elmondta: a nemzetgazdasági miniszter azt a feladatot kapta, hogy a családi adókedvezmény kiterjesztését és a luxustermékek magasabb áfáját is építse be a jövő évi adótörvényekbe.

A családi adózással kapcsolatban jelezte, az a probléma állt elő, hogy aki több gyermeket vállal és kevesebbet keres, az ugyan rendelkezik az adókedvezmény lehetőségével, de nem tudja azt érvényesíteni. Ezért döntött úgy a kormány, hogy ilyen esetben igénybe vehető a kedvezmény a járulék terhére is. Tájékoztatása szerint ez mintegy 250-260 ezer családnak nyújt segítséget.

MTI – Fotó: Kovács Attila/MTI