Hírek

Pitvaros éke a megújult katolikus templom


A pitvarosi Nagyboldogasszony Plébánia még tavaly nyújtott be támogatási kérelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által egyházak számára kiírt fejlesztési támogatásra. A templomon ilyen nagy jelentőségű munkát 1950-es felszentelése óta utoljára körülbelül 30 éve végeztek. A plébánia 8 millió forint támogatást kapott a minisztériumtól a templom felújítására. Az eredeti tervekhez képest a külső felújítás valósult meg 2013. júniusáig. Így elkészült a templom homlokzatának és tetőterének hőszigetelése és kicserélték a régi nyílászárókat is. A külső homlokzatfelújítást és festést mellett az épület bejárata előtetőt is kapott.

Rá sem lehet ismerni!

A hőszigeteléssel a templom fenntartása, működtetése, illetve a téli fűtés megoldása is sokkal gazdaságosabbá, környezet kímélőbbé vált.
Ez utóbbi jelentőségét az adja, hogy a község az idén nyerte el a Klimasztár-díjat, így a templom is részese a faluban folytatott környezettudatos gondolkodásnak. Az elvégzett munkák eredményeként  megszépült a templom és környezete is, így Pitvaros egyik éke lett. A templom az istentiszteleti célok mellett a jövőben kulturális eseményeknek, koncerteknek is helyt ad, azaz nem csak a katolikus híveket, hanem valamennyi helybélit szolgálja.