Hírek

Előzetes letartóztatásban a hódmezővásárhelyi emberölés gyanúsítottja


Szenti Szabolcs közölte: a megalapozott gyanú szerint T. Sándor hétfő délután hazament a Hódmezővásárhely külterületén lévő házukhoz, ahol előzetes szóváltás nélkül késsel többször megszúrta anyja 67 éves élettársát, aki néhány percen belül életét vesztette. A gyanúsított ezután maga hívta a rendőrséget. 
    
A férfi beismerő vallomást tett, de a gyilkosságra érdemi magyarázatot nem adott. Az eddigi adatok szerint korábbi sérelmek vezettek a késeléshez – mondta a százados.
 
MH / MTI