Hírek

Rekordnagyságú támogatást fizetett ki a regionális ügynökség az első félévben a Dél-Alföldön


A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) az általa kezelt regionális (DAOP) pályázatok kedvezményezetteinek közel 14 milliárd forint uniós támogatást fizetett ki 2013 első felében gazdaság- és turizmusfejlesztésre, városközpontok és települések rekonstrukciójára, közlekedési és környezetvédelmi infrastruktúra korszerűsítésére – ismertette az eredményeket a szakember.
    
A DARFÜ 2013-ra összesen 31,2 milliárd forint uniós támogatás kifizetését vállalta, így az első félévben a tervezett összeg időarányos része már eljutott a helyi projektgazdákhoz, többek között önkormányzatokhoz, kis- és középvállalkozásokhoz. A további fejlesztési források lehívása is a tervek szerint halad.
    
A Dél-Alföldön a vállalkozói kedv egyre inkább erősödik az uniós pályázatoknak és az intézményrendszer szolgáltató, pályázóbarát jellegének köszönhetően, ezt bizonyítja például a telephelyfejlesztésre beérkezett több száz régiós projektötlet, valamint a turisztikai felhívások iránti kiemelt érdeklődés – mondta Kiss Imre.
    
Az EU Önerő Alap létrehozásával az önkormányzatok segítséget kaptak, hiszen projektjeik megvalósításához az eredetileg megítélt pályázati összegen felül további támogatáshoz juthattak – közölte.
 
MH / MTI