Tűzvédelmi szabályok aratás idején

A népi kalendáriumok Péter-Pál napját az aratás kezdeteként tartották számon, és idén a későn indult sarjadzás után a kalászosok „utolérték magukat”, következhet a betakarítás. Nem kis munka ez a mezőgazdaságból élőknek, amely nem is veszélytelen: a száraz gabona gyorsan lángra kaphat, amelyet az aratás előtti tűzvédelmi előírások betartásával előzhetnek meg a gazdálkodók. Ezekről Rókus Imre tűzoltó alezredes (a képen), a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályvezetője adott tájékoztatást.

A városszélre költözik a dégázos ügyfélszolgálat

Makó centrumából, a régi városháza Széchenyi téri épületétől az EDF DÉMÁSZ Liget utca 3. szám alatti székházában működik hétfőtől a GDF SUEZ (közismert nevén a “dégáz”) ügyfélszolgálati irodája. A költözésnek csak a fogyasztók nem örülnek, akik a jelenlegi iroda kapacitásával is rendkívül elégedetlenek. Buzás Péter a tegnapi testületi ülésen azt mondta: ha az ügyfélszolgálati iroda nem működik majd megfelelően az új helyen sem, akkor tüntetni fognak a makóiak a szolgáltató szegedi székháza előtt.

A vizet örökítették meg a makói művészpalánták

A héten rendezték meg az általános és középiskolás korú diákok XIII. Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelepét. A résztvevők három műfaj technikáival fejleszthették tudásukat. Az idei téma a vizes képek voltak, amelyeket több technikával lehetett feldolgozni: grafikán, festészeten és szobrászaton keresztül. A tárlat zárókiállítása holnap, pénteken délelőtt 11 órakor nyílik a Hagymaház aulájában.

Óriási hajrával bajnok a Chicago Blackhawks

A Stanley Kupa döntő hatodik felvonása volt az első olyan, amely során esély volt rá, hogy bajnokot avathatnak. A 3-2-es hátrányban levő Boston viszont mindenképp szeretett volna kiharcolni egy hetedik mérkőzést és ennek fényében, hatalmas iramban kezdte a találkozót. A vezetést is sikerült megszerezni, Chris Kelly révén, de a harmad végi pihenőre mégis inkább keserű szájízzel mehettek a fekete mezesek, mert még két-három gólt simán szerezhettek volna. A helyzeteiket azonban nem tudták értékesíteni, így maradt a minimális előny.

Makói testületi ülés – online

Buzás Péter polgármester, majd Marosvári Attila alpolgármester számolnak be a két ülés közt végzett munkájukról, majd az EDF-DÉMÁSZ, a GDF SUEZ, illetve a makói roma és a román kisebbségi önkormányzatok elnökei tartanak tájékoztatót, beszámolót a mai makói testületi ülésen. A képviselők az előzetes meghívó szerint nyílt ülésen 31 előterjesztést és rendelettervezetet tárgyalnak, majd az interpellációkat követően – már zárt ülésen – bírálják el a Kalász étterem udvarában lévő lakás, garázs és a Váll-Ker Kft. mellett lévő ingatlan értékesítésére kiírt pályázatokat valamint az Újvárosi Óvoda intézményvezetői pályázatait.

 

Szabálysértési feljelentés a devizahitel elleni tüntetésen

Gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési feljelentést tesz a Budapesti Rendőr-főkapitányság a devizahiteles ügy bírósági tárgyalása után kezdett, nem bejelentett vonulásos demonstráció szervezője ellen – közölte a BRFK szóvivője. A Kúria előtt tüntető tömeg egy része ugyanis a képviselői irodaházhoz vonult. (MTI Fotó: Kovács Attila)

Stenger-díjas makói Kerisek

A Stenger Gizella Alapítvány minden tanév végén jutalmazza az arra érdemes “keris” tanulókat. A Návay Lajos Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola nevelőtestületének javaslata alapján a Stenger Gizella Alapítvány kuratóriuma a 2012-13-as tanévben 55 diáknak ismerte el a munkáját. A jutalmazottak között van kitűnő, jeles és jó tanulmányi eredményű diák. Az elismeréseket a tanévzárón adták át.

A makóiak jó hírét öregbítik Lengyelországban

A testvérvárosi szerződés megkötésének 15. évfordulója alkalmából rendeztek Ford-Galamb kiállítást a  hét végén Makó testvérvárosában, Jasloban. A makói múzeum eredeti T-Fordját ugyan nem vihették ki, csak annak a makettjét, de a kiállítást így is meghívták a Varsói Közlekedési Múzeumba is. A lengyelek ott egy eredeti T-Forddal egészítik ki a makói Múzeumért Alapítvány tárlatát.