Hírek

Felfalták a betörők a tárgyi bizonyítékot


A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság közterületi szolgálatot ellátó járőrei ma hajnalban arra lettek figyelmesek, hogy a Népkerti vasútállomás mellett lévő újságosbódé bejárati ajtaját valaki felfeszítette. A rendőrök a helyszínen tetten értek egy 14 éves fiút, aki éppen a bódéban kutatott. Néhány perccel később megjelent a fiatalkorú két társa, de amikor meglátták a szolgálati autót, futásnak eredtek. A rendőrök gyorsabbak voltak, ezért M. Tibor és T. Attila néhány méter után feladta.

A három fiatal két órával korábban a Munkácsy utcai zöldséges pavilont is felfeszítette, ahonnan – mivel készpénzt nem találtak – néhány gyümölcsöt loptak el, amit meg is ettek.

A 20 és 21 éves hódmezővásárhelyi lakos, valamint fiatalkorú társuk ellen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

MH-CSMRFK