Hírek

Sima szerb győzelem a Világliga-döntőben


A gólzáporos első negyedet fej-fej mellet haladva kezdték a csapatok, egy gyors szerb gól után Madaras Norbert válaszolt, majd Filipovics emberelőnyös bombája illetve Udovicsics közeli találat után 3-1-re vezettek délszláv szomszédaink. Nem akart azonban túl nagy hátrányba kerülni Benedek Tibor együttese és ezt sikerült is elkerülni (ekkor még..), Hosnyánszky és Háray révén egyenlítettünk. A negyedet viszont a szerbek zárták jobban, így 4-3-as hátrányból várhattuk a második nyolc percet.

Sajnos elaludtuk a második negyed kezdését, a szerbek viszont nem és pillanatok alatt háromra növelték előnyüket és Varga Dénes góljával sikerült kicsit faragnia a hátrányából fiainknak, az egész nap folyamán megállíthatatlan Filipovics újra visszaállította a háromgólos különbséget. A játékrész végén pedig hiába kaptunk esélyt az újbóli felzárkózásra, az emberelőnyös figuránk elhalt egy szerb blokkban.

A szünetet követően Benedek Tibor Decker Attilát állította a kapuba és ez jó döntősnek bizonyult, a fiatal hálóőr kapuját hosszú ideig nem tudták bevenni a szerbek – az más kérdés, hogy két lehetőséget is elpuskázva, nem tudtunk egy gólra zárkózni. Az utolsó szó pedig ebben a játékrészben is Filipovicsé  volt, így maradt a háromgólos hátrány a záró nyolc perc előtt. Ott pedig Udovicsics bombagólja, ami 10-6-ra alakította az állást, mindent eldöntött, a szerb csapat végül 12-7-re legyőzte a magyart és megnyerte a Világliga nyolcas döntőjét. Azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy riválisunk jelenleg jóval előrébb tart, de ez a Világliga sorozat mindenképp reménykeltő lehet Benedek Tibor számára is.

VÍZILABDA VILÁGLIGA, DÖNTŐ


SZERBIA–MAGYARORSZÁG 12–7 (4–3, 3–1, 2–2, 3–1)

-vébé-