Hírek

Szerény nyereséget is produkált a makói tévé


Korom András – Makó
Buzás Péter polgármester a tegnapi testületi ülésen elmondta, hogy amióta Rácz Csaba vezeti a Makói Városi Televízió Nonprofit Kft.-t, megszűnt az a korábbi helyzet, hogy a tévé nem csak az önkormányzati támogatást és reklámbevételeit, de a törzstőkéjét is felélte.
A kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló makói tévé tavalyi sikeres pályázatának köszönhetően 2014. december 31-ig rendelkezik sugárzási engedéllyel. Ez a helyi televíziók digitális átállásának bizonytalansága miatt csak ideiglenes. Felszerelése, szintén nyertes pályázatoknak köszönhetően korszerű és digitális. Tavaly összesen 40 millió 385 ezer forint bevétele volt (Ennek része a 25 milliós városi támogatás), s kiadása 40 millió 211 ezer forint volt, így adózás utáni eredménye pozitív, mintegy 119 ezer forint.

Majdnem minden makói rendezvényről tudósítottak.

A tévé műsora nem csak a kábelhálózaton és szórt adásként fogható, de jelen van a legnagyobb videomegosztó és a legnagyobb közösségi internetes portálon, melyeken együtt tavaly – az erről szóló beszámoló szerint – körülbelül 5230 ezer néző tekintette meg riportjaikat. És online is fogható a műsoruk az Interneten.

A tévénél tavaly május óta összesen heten dolgoznak, közülük hatan vesznek részt közvetlenül a műsorgyártásban. Rácz Csaba a testület elé került és elfogadott beszámolójában hangsúlyozta, hogy a létszám abszolút minimális, ennél kevesebb emberrel már nem garantálható a tévé biztonságos működése.

A hordozható vezérlőpultnak köszönhetően élő közvetítésre is képesek. A szerző felvételei.

Ahogy azt a műsorokat követő makóiak tudják, a helyi tévén heti négy nap jelentkezik híradóval, rendszeresen rendeznek stúdióbeszélgetéseket. Tavaly 600 riportot készítettek Makón, szinte minden a városban és a környéken tartott eseményről is beszámolnak, ez utóbbiból körülbelül 100-at készítettek.

És élőben közvetítik a délelőtt kezdődő testületi üléseket is, melyet aztán délután meg is ismételnek.