Makó

Kétszer is betört ugyanoda


F. Imre a megalapozott gyanú szerint tavaly decemberben és idén áprilisában is betört az egyik vásárhelyi Erzsébeti úti telephelyre, ahonnan mobiltelefont, készpénzt, pálinkát és szerszámokat tulajdonított el. A férfi gyanúsítottkénti kihallgatása során beismerte, hogy egy Csomorkányi és egy Dáni utcai házba is betört. Az ingatlanokból televíziót, mobiltelefonokat és műszaki cikkeket vitt el.
A vásárhelyi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya május 21-én előállította a 34 éves férfit, aki ellen üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
MH-CSMRFK