Makó

Makótól a Himalájáig – élet halál kérdése egy döntés a hegyen


Rózsa Virág – Makó

– Hogyan keveredik bele egy alföldi ember a magashegyi mászásba?

– A természet szeretete indította el. Családi kirándulással, sátorozással, szalonnasütéssel és vadkempingezéssel kezdődött az egész. Körülbelül négy éve mászom. Ezek közül szinte mindegyik magashegyi túra volt, ami azt jelenti, hogy legalább 2000 méter feletti, de volt egy pár 3000 méter feletti is. Nyilvánvalóan ezek közül a legmagasabb a Mont Blanc.

– Milyen érzés fönn a hegyen?

– Nagyon küzdeni kell és szenved az ember az időjárási viszontagságoktól. Emberpróbáló. Most február 15-én megmásztuk a Gros Bösenstein-t, ami 2500 méter körüli. Por hó volt, nem volt tartása. Alatta lefagyott jeges hó, lavina veszéllyel. A gerincen 90km/órás sebességű szél fújt, mínusz 8-10 fokban. Kegyetlen volt. Bizonyos helyzetekben nem szabad téveszteni. Már gyakorlott vagyok, tudom,  hogyan kell viselkednem, betartom azokat az írott és íratlan szabályokat, hogy ne történjen baleset vagy végzetes tragédia.

A Bösensteinre felfelé.

– Melyek ezek a szabályok?

– Ha egy csúcsra nem ér fel az ember dél és egy óra között, akkor már túl késő. A völgyekből összegyűlik a pára a melegedés hatására és dél és egy óra körül a szél összetereli a felhőket. Délután kettőkor már nem látom a napot, és kialakulhat vihar, jég vagy egy nagy eső. Nem lehet lelátni a csúcsról. Csak egy pici kell, hogy ne alakuljon ki belőle egy olyan helyzet, amely miatt már kétszer olyan nehéz lejutni a csúcsról.

– Milyen más problémák jelentkezhetnek?

– 3000 métertől előjön egy kemény hányinger, fejfájás, rossz közérzet, rosszabb esetben egy tüdőödéma. Az Alföldről, odautazó embernek, szükség van az akklimatizálódásra. A 4810 méteres Mont Blancra úgy mentünk, hogy először megmásztuk a Grosglockner-t, és egy napig 3000 méter felett maradtunk. Ilyen magasságban a szervezet elkezdi termelni a vörösvérsejteket, ezáltal sokkal nagyobb mennyiségben jut el az oxigén a tüdőből a sejtekig. Emiatt is lassan kell meghódítani ezeket a magasságokat. Mindig fel kell készülni, akklimatizálódni. Én is átéltem már a tünetek egy részét.

Akklimatizálódni kell a magassághoz…

– Van-e felkészülési taktika az Alföldön?

– Mindenféleképpen folyamatosan kell tartani a kondíciót. Ősszel és télen, hetente elmegyünk Szegedre a Hattyas sorra az egyetem mászófalához a kollégákkal. Ott gyakorolunk. Még így is, a szezon első éles túrája olyan érzés, mintha egy darabból öntötték volna ki az embert. Tavaly már megtapasztaltam ezt a helyzetet. Ausztriában a Ankogelre mentünk, olyan 3600-3700 méterre fel.
Nagyon kemény túra volt. Nyolcunk közül hárman visszafordultak és nagyon kevésen múlt, hogy én is kövessem őket. Egyszerűen elfogyott az erőm, nem volt energiám és teljesen mentálisan – mondhatni – megzuhantam.

– Lelkileg hogyan lehet felkészülni?

– Maga a hegymászás, az ami az embert folyamatosan felkészíti, edzi. Mindig egy kicsit többé teszi. Legelőször, amikor az egyik kisebb hegyet meg kellett mászni, úgy voltam vele, hogy de jó buli lesz. Tetszett, s utána magasabbra akartam menni. Amikor folyamatosan egyre magasabb csúcsokat hódít meg az ember, hozzáedződik a még nagyobb, még keményebb feladatokhoz. Aki elszánt és kitartó, azoknak szerintem tényleg a Himalája a végső cél, vagy a K2.

Felhők fölött.

– Mi kell a hegymászáshoz?

– Mint minden dologhoz, amit az ember nagyon akar, szív, lelkesedés és elszántság kell. Nincs helye a kényeskedésnek. Eldöntöm, hogy mi az, amit el akarok érni, vagy hová akarok feljutni. Felmegyek és nem azt kérdem, hogy miért? Amíg felfelé haladok a csúcsra, az maga az élmény. Nagyon nagy elhivatottság kell hozzá egy idő után. Nem véletlen, hogy azt mondják, hogy a hegyi emberek kemények. Ott fent csak magadra számíthatsz, szinte nincs más. Ha a természetről van szó, ott igenis fel kell venni a kesztyűt és küzdeni kell, csak azért, hogy életben maradj.

– Izgul Önért a családja?

– Mindig izgulnak és szurkolnak, mert tudják, hogy nagyon elszánt vagyok és nagyon szeretnék újabb csúcsokat meghódítani.

– Sikerült-e “megfertőzni” másokat a hegymászással?

– A kollégákat igen. Ők inkább a falmászásban serénykednek. Tavaly csapatépítő túrát szerveztem nekik. Szoktunk vadkempingezni, barlangászni, túrázgatni, falat mászni. Nagyon jól érzik magukat.

Csúcsforgalom a csúcs felé.

– Hová szeretne az idén eljutni?

– A Mount Everest 5360 méter körüli alaptáborába, illetve a 600 méterrel feljebb lévő csúcsa az, amire majd megpróbálunk felmenni. Másfél éve tervezzük az utat, két éve gyűjtögettem rá a pénzt. A létszám nagyon nehezen jön össze a túrához. Ha nem tudjuk kivitelezni az idén, akkor marad Európa, például a Monte Rosa, amely a olasz-svájci határon lévő csúcs, olyan 4300 méter körüli. Eljárunk a Via Ferratára, amely egy kiépített mászópálya a sziklafalakon, alatta a 40-50-100 méteres mélység és a sziklafalnak a függőleges oldalán húzódik el felfelé. Olaszországban például egy-egy ilyen pálya régi, első világháborús beton bunkereken halad át. A volt őrpontokról gyönyörű a kilátás.

Képek Rozsnyai Sándor albumából.