Makó

Unokája hátitáskájába rejtette a lopott holmit


Autós rádiót, két téli gumit és egy kerékpár lámpát is gondosan összekészített egy táskában az a 35 éves férfi, akit a szegedi járőrök értek tetten május 4-én hajnalban. A férfi egy garázst feszítette fel, majd összepakolta az eltulajdonítani kívánt dolgokat, de nem járt sikerrel, ugyanis az egyenruhások megakadályozták tettében, elfogták és előállították őt a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Hét éves unokájának hátizsákját pakolta tele tegnap délután egy nő az egyik szegedi hipermarketben. A nagymama különféle gyermek pólókat, nadrágot és egyéb értéktárgyat is elrejtett a kisfiú táskájában, de a biztonsági kapu jelzésén „fennakadtak”. A nő ellen lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
MH-CSMRFK