Hírek

Tűzoltók légzőkészülékes futóversenye


A verseny fekve nyomással vette kezdetét: a hatvan kilós súlyzót harminc másodperc alatt kellett minél többször kinyomni, majd a futóverseny következett.
A távnak a csapatok induló párosai a hátukon légzőkészülékkel, valamint tömlővel és osztóval a kézben vágtak neki, mivel a futás mellett még sugarat is kellett szerelniük. A második körben induló csapattársaknak teherautó abroncsokat kellett tömővel vontatniuk, majd a táv utolsó egyeneséből az egyik versenyzőnek a másikat felemelve kellett átfutnia a célvonalon.

Az utolsó körre induló csapattagnak a medencéből kellett egy lábszelepes szűrőkosarat kiemelnie, és azzal lefutni a táv hátra lévő részét.
A versenyben a legjobb eredményt a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata érte el, a második helyen a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség együttese végzett, míg a harmadik helyet a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Nagy Róbert tűzoltó alezredes, a verseny fő szervezőjének vezetésével indult csoportja szerezte meg.


MH-Katasztrófavédelem