Kiütéses Bayern-siker az odavágón

A Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a német bajnok Bayern München fogadta az évek óta világ legjobb csapatának tartott Barcelonát. A párharc előtt a közhang mindkét gárda számára ugyanannyi esélyt jósolt a döntőbe kerülésre, de a kedd esti találkozón a bajnokságot már bezsebelő bajor csapat felmosta a pályát a katalánokkal.

A roma nők foglalkoztatásáról Apátfalván

Július 1-én indult el az az uniós támogatású projekt, mely keretén belül ezer roma származású nő, asszony szerezhet gyermekjóléti és szociális területen OKJ-s végzettséget. A program fő kedvezményezettje az Országos Roma Önkormányzat, konzorciumi partnere pedig a Türr István Képző és Kutató Intézet. Holnap Apátfalván tartanak toborzórendezvényt, amelyen szeretnék felhívni a helybeli nagyszámú roma lakosság nőtagjainak figyelmét a képzésre. A rendezvényt B. Nagy László kormánymegbízott nyitja meg.