Makó

Elkötötték a lezáratlan bicajt – csak a tolvaj lett meg


Egy fiatalember értesítette a csongrádi rendőrkapitányság ügyeletét, hogy ellopták a kerékpárját. Azt mondta a rendőröknek, hogy a drótszamár az utcán éjszakázott, lezárni pedig nem tudta, mivel nem volt nála lakat.

A csongrádi nyomozók a bejelentéstől számított egy órán belül előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves helyi fiatalembert, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett. Azt nem árulta el a rendőröknek, hogy a kétkerekűt hol rejtette el. Ellene lopás vétsége miatt indult büntetőeljárás.

MH-CSMRFK