Makó

Méltóság


Szerény, jó humorú, jólelkű hölgy volt Szalai Annamária, akiről a legkevésbé azt feltételezi az ember, hogy küldetésének a sajtószabadság eltiprását tekinti, műsorokat, újságcikkeket cenzúráz, reggelente kommentelők vérét issza. Pedig egészen kis túlzással így ábrázolták őt attól a pillanattól, hogy kiderült, ő lesz a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács vezetője, egészen a haláláig. Örökös médiacárnő – hazudták róla, amikor már mindenki tudta a szakmában, hogy gyilkos betegsége aligha engedi, hogy kitöltse kilencéves mandátumát.

Kevesen kaptak annyi szidalmat, az emberi méltóságba gázoló támadást az elmúlt huszonvalahány évben, mint éppen a törékeny nő, Szalai Annamária. Nem tudom, hogy rendezte el ezt magában, de a külvilágnak ekkor is inkább a derűs, öniróniára hajlamos arcát mutatta. Talán a halálos kórral küzdő embert a nemtelenség, az aljasság sem rázza meg annyira.

Azt hiszem, valójában nyűg lehetett a számára a 2010-es politikai fordulat nyomán létrejövő új médiarendszer irányítójának, arcának lenni. Példátlan hatalom – mondták az ellenfelek. Szerintem inkább a céltábla, a golyófogó szerepe ez. Másfelől logikus, szükségszerű volt, hogy éppen ő kerüljön erre a posztra, megdolgozott érte.

A Zalaegerszegen 1961-ben született Szalai Annamária tanítói, népművelői végzettséggel kezdett a rendszerváltás után politizálni a Fidesz színeiben, közéleti pályája egyenes vonalú, nincsenek benne kitérők. 1998-ban, a Fidesz első választási győzelmekor lett parlamenti képviselő, s a politikusok egy sajátos alfaját képviselte: a médiával foglalkozott. Ekkorra már lecsengett az első nagy médiaháború politikai gladiátorainak ádáz harca, hatályban volt a kompromisszumoktól terhelt médiatörvény.

A Fidesz, tágabb értelemben a jobboldal érdekeinek képviselőjeként ismerte ki ennek az álszent, a politika befolyását intézményesítő rendszernek a működését, 2004-től már belülről, az akkori médiahatóság tagjaként. Nem csoda, hogy a kétharmados felhatalmazás birtokában a jelenlegi kormánytöbbség egyik első dolga volt az új médiaszabályozás kialakítása, az intézményrendszer átalakítása. Ebben is kulcsszerep jutott Szalai Annamáriának.

Azon sincs mit csodálkozni, hogy ez az átalakítás indította el az első nagy nemzetközi támadást Magyarország ellen. Nem ez a pillanat, amikor ítéletet kell mondanunk a magyarországi médiarendszerről, csupán annyit érdemes leszögeznünk, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem csorbult. A sajtót ezer gond gyötri, de ezek oka nem a médiahatóság. És ha fentebb azt írtuk, hogy nyűg lehetett ennek a rendszernek az élén állni, akkor azt is jegyezzük meg, hogy egyben a legtöbb is, amit a közéletben forgolódó ember elérhet. Létrehozni, megteremteni, beüzemelni egy új intézményt magasabb rendű, maradandóbb tevékenység, mint meddő parlamenti szócsatákban küzdeni, a meglévőt bírálni. Ez, a valódi cselekvés lehetősége adatott meg Szalai Annamáriának, a tragédia az, hogy csak ilyen röpke ideig.

Kevés szó esik arról, hogy a médiatörvény egyik legfőbb célja a kiskorúak védelme. Tágabb értelemben az emberi méltóság óvása egy olyan világban, amely oly könnyen hajlamos átlépni azon. S ebben a médiának kitüntetett szerepe és felelőssége van, amiről szinte mindenhol vitatkoznak az úgynevezett szabad világban. Ha ebben csak egy kis javulást sikerült elérni, akkor Szalai Annamária valami nagyon fontosat hagyott örökül nekünk.

Talán egyszer eljön egy olyan világ, ahol az emberi méltóság tisztelete elfoglalja az őt eredetileg, a teremtéstől megillető helyét. Mi már, mi még nem tartunk itt. A gyászjelentés ismerős fordulata szerint Szalai Annamária méltósággal viselte súlyos betegségét. Ez most bizonyosan nem üres szóvirág.

Isten Veled, Annamária!

Szerető Szabolcs – Magyar Nemzet