Hírek

Elez szerint pontos támadásokra lesz szükség


 

– Hogy készül a szombati, második bajnoki elődöntőre a Fradi ellen?
– Szeretnék én is, ahogy a csapattársaim is egy nagyon jó mérkőzést játszani, ezért igyekszünk minél jobban felkészülni a találkozóra. Dolgozunk azon, hogy kijavítsuk a hibáinkat és egy jó meccset játsszunk magunk és a szurkolók szórakoztatására is.
– Mielőtt az Érdhez igazoltál, ismerted a Ferencvárost?
– Igen, hiszen amikor a Metz játékosa voltam, 2011-ben a KEK elődöntőjében a két csapat egymás ellen játszott. Már akkor feltűnt, hogy nagyon jó csapat, több nagyszerű játékossal, lelkes szurkolótáborral. Abban az évben a Fradit senki nem tudta megállítani és láthattuk, az idén is milyen sokáig jutottak a Bajnokok Ligájában, azóta sem sokat változott a játékerejük.
– Mi lehet mégis a csapatunk erőssége ellenük az elődöntő második meccsén?
– Sok múlik majd a védekezésen, és azon, hogyan reagálunk majd az FTC játékára, hogyan leszünk képesek elkapni az ő „rezgéseiket”. Persze semmit sem ér majd a védekezés, ha nem tudunk gólokat dobni, ezért pontos, jól kidolgozott támadásokra lesz szükség.
– Nyáron igazoltál az ÉTV-Érdi VSE-hez, hogy érzed magad Érden?
– Jól, mert úgy érzem, mára sikerült beilleszkednem, ami fontos, hogy jól megértsem magam a csapattársaimmal, de a lányok kedves emberek. Szerencsére a férjem is velem van, ő az érdi futballcsapat játékosa.
– Hogy boldogulsz a magyar nyelvvel?
– Nehezen, nem egy könnyű nyelv, de vannak kézilabda-, vagy azzal kapcsolatos kifejezések, amelyeket megértek, hiszen járok magyar nyelvórára. Edina pedig nekem külön is elmagyarázza franciául, mit kér a csapattól.
– Az eredménylistádon végignézve sikeres karriert tudhatsz már most is magad mögött és még csak 26 éves leszel.
– Kilenc éves korom óta kézilabdázom, azonnal megtetszett a sportág, sok barátot szereztem az évek során. Térdsérülések is nehezítették az életem, egyszer hat hónapot ki kellett hagynom, de mindezek ellenére sem gondoltam azt soha, hogy abba akarnám hagyni. A tv-közvetítéseknek köszönhetően már gyermekkoromban megfogalmaztam, sikeres, profi kézilabdázó szeretnék lenni.
– Nyár óta feleség is vagy – főzöl is?
– Mindent megcsinálok, ami egy feleség dolga…! De a viccet félretéve természetesen szoktam főzni is: az észak-horvát ételek nagyon hasonlítanak a magyarokhoz, csak nálunk kevesebb fűszert használnak, így akár egy-egy magyar étellel is elboldogulnék.