Vége lesz a vasazásnak? Visszaszorítanák a fémlopásokat

A fémlopások visszaszorítását, az illegális fémkereskedelem felszámolását, a közszolgáltatók gazdasági terheinek csökkentését, az élet- és vagyonbiztonság fokozottabb megóvását célozza a kormány új javaslata, melynek eredményeként javul a hatóságok közötti együttműködés, illetve az ellenőrzés hatékonysága.

 

Pitvaros: Radó a polgármester-, heten képviselő-jelöltek

Igen nagy valószínűséggel Radó Tibor marad Pitvaros polgármestere a május 12-i időközi választás után is, hiszen a helyi választási bizottságnál ma délután 4-ig csak ő adta le erre a posztra a szükséges ajánló cédulákat. A képviselői helyekért összesen heten indulnak. A jelenlegi testület tagjai közül csak a polgármester és az alpolgármester indulnak az újraválasztásért.

Hétvégétől indulnak a bringaszállító vagonok

Újra közlekedteti hétvégétől a nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsikat a MÁV-START. A vasúttársaság folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal és lehetőségekkel igyekszik eleget tenni az egyre növekvő kerékpárszállítási igényeknek, hogy az évente több mint háromszázezer kerékpáros kirándulónak megfeleljen.

 

Már igényelhetők a mezőgazdasági támogatások

Elkezdődött az egységes mezőgazdasági támogatási kérelem benyújtása. A legnagyobb számban és összegben igényelt területalapú mellett további 24 jogcím alapján jár támogatás, amelyhez a Kormányhivatalon belül működő falugazdász-hálózat kiemelt segítséget nyújt. Csongrád megyében tavaly 12 650 ügyfél adott be kérelmet, 350 ezer ha terület művelése után. Az általuk igényelt támogatás összege elérte a 20 milliárd forintot. A Csongrád Megyei Kormányhivatal falugazdászai, a kamarai tanácsadókkal együtt, idén is ingyenes segítséget biztosítanak azoknak, akik ezt igénylik.

Áprilisi növényvédelmi jelentés

A két egymás utáni hétvégére (március 14.és 21.) érkező 16 milliméter feletti csapadék hó formájában érte el az országot és meghatározta a mezőgazdasági munkák kimenetelét az elkövetkező hónapra. A két havazás közötti (március 19-20.) 15 C-os felmelegedés sem tudta előcsalogatni az ormányos bogarakat rejtekhelyükről. A 943 darabos előző heti begyűjtés lecsökkent 8 db-ra, és azóta sem emelkedett jelentősen a számuk.