Makó

Most Rékáért fogtak össze a makói civilek


 

Makó Híradó
Csak nemrégiben rendeztek jótékonysági futást, s tartottak tegnap a Pick Szeged játékosai nyílt edzést és gyűjtést az agyrákból gyógyuló makói Igaz Dominik javára, máris újabb beteg kisgyereken próbálnak meg segíteni a helybéliek, ezúttal is civil összefogással.
Szombaton délután 5 órától a Kelemen Házban kezdődik a leukémiával küzdő Mészáros Réka megsegítésére a Demeter Sándor jótékonysági est. A rendezvény névadója, a három esztendeje tragikusan fiatalon elhunyt küzdősportoló maga is mindig mindenkinek segített, akinek csak tudott. Hasonló estet már két esztendeje is rendeztek, akkor a családját, tavaly pedig a helyi kórház gyermekosztályának étkeztetését segítve az összegyűjtött adományokkal.

Réka betegségét, az akut limfoblasztos leukémiát – a kislány két éves korában – tavaly diagnosztizálták. Réka, akivel gyeden van az édesanyja, míg burkoló képzettségű édesapja munkát keres, életmentő műtéten és kemoterápiás kezelésen esett át, de további megpróbáltatások előtt áll.

A jótékonysági esten fellép: a Kelly tánccsoport, Horváth-Varga Sándor, az est egyik szervezője, Kovács Pál Vidor (gitár) és Matuszka Melitta (ének), a taekwon-do, a thai box és a kick box szakosztályok, az ICHIRIO Dojo Kyokushin versenyzői, valamint Horváth István és az M-Jam zenekar. Háziasszony Major Zsuzsanna.
A rendezvény ingyenese látogatható, de adományokat legyen az bármilyen csekély mindenkitől szívesen elfogadnak.