Hírek

Életben maradt a Csíkszereda


A második játékrész első felében semmit sem változott a játék képe, a hazaiak dűlőre akarták vinni a dolgot és támadtak is becsülettel, de a befejezések illetve az utolsó passzok gyengére sikerültek. A harmad közepétől átvette az irányítást a Csíkszereda és hamar ki is egyenlített a román gárda. Az utolsó húsz percben érezhető volt a nyomás mindkét csapaton és bár az iram továbbra is kiválónak bizonyult, az idegesség miatt a színvonal egy kicsit romlott. Ennek ellenére az utolsó pár percben mindkét társaság eldönthette volna a meccset, de egyiknek sem sikerült, így zsinórban harmadszor is hosszabítás döntött a győztesről (Csíkszeredán mindkétszer a magyar csapat tudott nyerni a ráadásban).

A túlóra első perceiben három hatalmas gólszerzési lehetőséget puskáztak el a vendégek (köztük egy kapuvassal), majd a Dab sem tudta eldönteni a meccset hiába kerültek emberelőnyös szituációba. Végül a teljesen egyenlő összecsapáson a Csíkszereda volt a szerencsésebb és három perccel az újabb szünet előtt gólt szereztek és megnyerték az összecsapást, így a bajnokavatás még várat magára, a párharc pedig pénteken folytatódik Csíkszeredán.

MOL Liga, bajnoki döntő, 5.mérkőzés:
DAB.Docler Dunaújváros-Csíkszereda 1-2 (1-0, 0-1, 0-0, 0-1) hosszabítás után

A bajnoki döntő állása: 3-2 a Dunaújváros javára.

A párharc négy győzelemig tart.

-vébé-