Makó

Albérletbe költözhet a Bárka óvoda


Korom András – Makó
Ismét meghosszabbítják idén január elsejei dátummal a makói önkormányzat 600 millió forint keretösszegű, még 2011-ben a Raiffeisen Bankkal kötött folyószámlahitel szerződését – döntött tegnap késő délutáni rendkívüli ülésén a helyi képviselő-testület.
A városatyák úgy határoztak, hogy támogatják a Maros-menti Utánpótlás Futball Clubot az Erdei Ferenc téri sportpálya fejlesztési pályázatának benyújtásában. Az önerő biztosításához a a város 723 ezer forint támogatást biztosít. A pályázat összértéke 8 millió 192 ezer 720 forint, ez 30 %-os önerőt igényel, mely összege  2 millió 458 ezer forint, melyből 1 millió 735 ezret a Makói Kommunális Nonprofit Kft. közvetlenül biztosít a klubnak, a fennmaradó 723 ezret pedig az önkormányzat adja a Kft-n keresztül.
A testület 1 millió 850 ezer forintot különített el az idei közművelődési értéknövelő pályázat önerejének biztosítására. A pályázat révén újulna meg a Hagymaház hangtechnikája, azaz a 15 éves keverőt és csatlakozó berendezéseket cserélnék ki. Az új mai áron 6, 4 millió forintba kerülő technika váltaná le a jelenlegi már kissé korosat.
A városatyák hozzájárultak, hogy április 1-től jövő március 31-ig, azaz az ovi épületének felújítása idejére a Bárka Református Óvoda a Szent János téri egykori (ma üresen álló) Galamb kollégium első emeleti részébe, illetve földszinti ebédlőjébe (összesen 466 négyzetméter) költözzön. A református egyház ezért bérleti díjként négyzetméterenként 40 forint+ÁFÁ-t fizet, s állja a rezsiköltségeket is.