A bűncselekmények áldozatainak napja

A legnagyobb óvatosság, odafigyelés mellett is bárki válhat áldozattá. Valamennyi veszélyhelyzetre, bajra képtelenség felkészülni, azonban fontos, hogy mi magunk lehetőség szerint mindent megtegyünk, hogy ne váljunk sértetté, áldozattá. Ma van a bűncselekmények áldozatai napja. A megyében egy év alatt csökkent a sértettek száma, de nőtt a 60 fölülieké.

Városházi leépítések: megfelezték a létszámot

Míg tavaly 129,5 álláshely volt a makói városházán, addig az idén március elsejétől már csak 68,5 dolgozót foglalkoztathatnak a polgármesteri hivatalban, azaz közel megfeleződött az itt dolgozók száma. A leépítés oka, hogy az idén a város – a nagyarányú állami elvonások miatt – a tavalyinál 461 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat.

25 millióval támogatja Makó a tévéjét

25 millió forintos önkormányzati támogatást kap a Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. a helyi önkormányzattól. (Képünkön részlet az esti híradóból.) Ezért cserébe kiegyensúlyozott, sokrétű, színes tájékoztatásra törekszenek ebben az esztendőben is, s takarékos gazdálkodást ígérnek. Az önkormányzat a közhasznú feladatok ellátására feladatellátási megállapodást köt a Kft.-vel.