Hírek

Tartható-e segédmotor a társasházban?


A tanácskozáson, amelyen felszólalt Goll Imre, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének képviselője is, elhangzott: habár a lakástüzek száma csökkenő tendenciát mutat, egy-egy ilyen tűzeset amellett, hogy életeket veszélyeztet, egy-egy család vagyonának jelentős részét pusztíthatja el.
Tárolható-e segédmotor-kerékpár a társasházak tárolóiban – tette fel a kérdést az egyik közös képviselő, amely kapcsán elhangzott: a tárolókban gépjárművet nem szabad tárolni, mivel a segédmotor nem az, az ott tartható, ellentétben a nagymotorral.
Kell-e tűzoltó készüléket elhelyezni a társasházakban – tudakolták a jelenlévők az előadóktól, azaz Molnár Péter tűzoltó őrnagytól, a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági osztályának kiemelt referensétől, Hallai Zsolt tűzoltó őrnagytól, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokátó. Molnár Péter őrnagy válaszában elmondta: ha a társasház csak lakásokból áll, akkor nem kötelező, azonban ha üzlet, vagy iroda is hozzátarozik, akkor már igen.
A résztvevők arról is kérdezték a Katasztrófavédelem szakembereit, hogy szabad-e a lépcsőházakat elektromos zárral lezárni. Elhangzott: ha az ajtó belülről nem kilinccsel, hanem elektromos nyomógombbal nyitható, akkor a nyomógombot jól láthatóan kell elhelyezni és a készüléknek áramszünet esetén belülről nyithatónak kell hagynia az ajtót.
Felmerült még a lépcsőházakban használt rácsok elhelyezésének szabálya. A szegedi kirendeltség hatósági referense kifejtette: csak akkor szabad rácsot elhelyezni, ha az nem szűkíti le a menekülési útvonalat, illetve a lezárt terület mögött nem található száraz felszálló vezeték, hő-füst elvezető, menekülésre szolgáló ablak, vagy a közművek elzáró szerelvénye.
Arany-Tóth Attila
szóvivő
Katasztrófavédelem