Makó

Makó felszólító levéllel pöcögtette a járási hivatalt


 

Makó Híradó
Nincs önálló irodája, így negyedmagával szorong egy helyiségben Weszely Tamás, a Makói Járási Hivatal vezetője, aki január első munkanapján szembesült azzal a ténnyel, hogy a helyi önkormányzattól kevesebb irodát kaptak, mint ami a munkájukhoz szükséges lenne. A Hollósy Kornélia utca 2/b. számú, egykori kollégiumi épületben, mely a felújítása óta a Közhivatalok Háza nevet viseli, a járási hivatal a földszinten és az emeleten kapott irodahelyiségeket.
–  A nyitás előtti költözködéskor az emeleti folyosón lévő két íróasztalt is bevittük az egyik üresen álló irodába, arra gondolva, hogy azt is használhatjuk majd. Néhány nappal később azonban felszólító levelet kaptunk a makói városházától, hogy az oda bevitt íróasztalokat azonnal vigyük vissza a folyosóra, s hagyjuk üresen azt az irodát – mondta Weszely Tamás. A járási hivatal vezetője hozzátette: nem kívánt magának külön szobát, meglett volna egy helyiségben helyettesével. Így azonban, hogy ne maradjon a folyosón, kénytelen volt beköltözni kollégái mellé, s most negyedmagával szorong egy kis helyiségben.

Weszely Tamás hivatalvezető jóhiszeműen foglalt el egy üres irodát. Szigorú levelet kapott érte. Fotó: Korom András


– Elsősorban az volt a célunk, hogy a földszinti ügyfélszolgálatok már a nyitás napjától működjenek, azaz az okmányiroda, a szociális iroda és a gyámhatóság fogadni tudja az ide betérőket. Ez sikerült is, igaz a feltételek ott sem optimálisak, hiszen a gyámhivatal egyetlen helyiségében öt kollégám is dolgozik egyszerre – tette hozzá Weszely Tamás.
– A Makói Járási Hivatalnak a Közhivatalok Háza földszintjét és az emeleti szerver- és rendszergazdai szobát biztosította a megyei Kormányhivatallal kötött szerződés szerint ingyenesen a helyi önkormányzat. A város január negyedikén tartott tulajdonosi bejárást a Hollósy Kornélia utca 2/a. számú épületben, s akkor vették észre, hogy a járási hivatal egy olyan 34 négyzetméteres irodahelyiséget is elfoglalt, mely nem szerepelt a szerződésben. Buzás Péter polgármester megbízásából Bánfi Margit írt levelet Weszely Tamásnak, felszólítva, hogy ürítsék ki az irodahelyiséget, s ha azt használni szeretnék, kezdeményezzenek tárgyalásokat a várossal a kormányhivatal vezetői  – tudtuk meg a makói városházától.