Makó

Képeslapkönyvbe szerkesztik Makó múltját


 

Korom András-Makó

– 8-9 esztendeje gyűjtöm a makói képeslapokat – mondta Halász Tamás (42), a kötetben szereplő lapok egyik gyűjtője, aki élete első képeslapját a nagymamájánál egyik régi könyvében lelte.

– Úgy gondoltam, hogy ha az összes régi makói képeslap olyan szép, mint amire véletlenül rábukkantam, akkor összegyűjtöm mindet, ami még fellelhető – mondta.

Tamás kollekciója darabjait leggyakrabban internetes árveréseken vásárolja, de volt már olyan, hogy ismerőse ajánlotta neki egy másik ismerősét, akinek voltak őt érdeklő régi lapjai.

– Már a második képeslap után szenvedélyemmé vált a gyűjtés, de csak a makói lapok érdekelnek. Szerencsére vannak olyan gyűjtőtársaim, akiket az egykori Csanád megyei (ennek volt megyeszékhelye ugyanis annak idején Makó) településekről valaha kiadott lapokat próbálják megszerezni – tette hozzá.

Makói képeslapokból eddig három kötet jelent meg, ez lesz majd a negyedik.

– A legelső az 1896 és 1945 közt megjelent képeslapokat mutatta be, a második részben azok szerepeltek, melyek kimaradtak az elsőből helyhiány miatt, vagy azért, mert még nem voltak a birtokunkban. A harmadik a Makó anno című könyv régi fotókkal mutatta be a város múltját, ebből látható ízelítő a www.makoanno.hu weboldalon – sorolta az eddigi kiadványokat Halász Tamás. A gyűjtő ez utóbbit egyedül állította össze saját, illetve régi makói fotósok anyagából válogatva.

– A most előkészületben lévő Makó és Csanád vármegye régi képeslapokon című kötet az első két képeslapkönyv folytatása, s egyben befejezése is. Ebben közel négyszáz egykori színes és fekete-fehér képeslap szerepel majd, azaz ez lesz a legvastagabb, az egykori Csanád megyei települések nagy száma miatt. – mondta. Hozzátette: az előző kötetetek nagy sikert arattak, annak ellenére, hogy nem kerültek a könyvesbolti hálózatba, azokra is csupán elő lehetett jegyezni.

Ízelítő a régi makói képeslapokból. A szerző felvétele.

 

A könyvet öten szerkesztik, Tamásnak és négy gyűjtőtársának, Börcsök Ernőnek, Tóth Tamásnak, Szilágyi Imrének ugyanis sikerült megnyerniük Szabó Jenőt, aki valószínűleg a legteljesebb makói képeslapgyűjtemény birtokosa.

– A tervezett kötetben azokról a településekről készült lapok is helyt kapnak, melyek valaha Csanád vármegyéhez tartoztak, illetve a trianoni békeszerződést követően az egykori Arad és Torontál megyék Magyarországon maradt részein találhatók. Így szerepelnek majd Almáskamarás, Ambrózfalva, Apátfalva, Battonya, Csanádalberti, Csanádapáca, Csanádpalota, Deszk, Dombiratos, Elek, Földeák, Kevermes, Királyhegyes, Kiszombor, Kunágota, Kövegy, Kübekháza, Magyarbánhegyes, Magyarcsanád, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagykamarás, Nagylak, Nagymajlát, Óföldeák, Ószentiván, Pitvaros, Püspöklele, Reformátuskovácsháza, Szőreg, Tornya, Tótbánhegyes, Újszentiván, Végegyháza képeslapjai is. Többségük 1945 előtt készült, de néhány az eleki járásban lévő településről az 1949-50 közti időszakot ábrázoló képeslapok láthatók majd. Csak azért, mert korábban ilyen nem készült róluk A képeslapok harmada, körülbelül 120, persze a régi Makót mutatja be úgy, ahogy ma már nem vagy csak részben létezik – tette hozzá Halász Tamás gyűjtő, a kötet egyik szerkesztője.