Makó

Babakocsiban “futott” a legfiatalabb makói


 

Bojtor Boglárka-Makó
  – A legtöbben hobbiból futnak, mert ez a sport teljesen kikapcsol és feltölt. Mi körülbelül 10 éve futunk – mondta Molnár Zsanett és Somodi Mónika. Utóbbi idén már második alkalommal vett részt az eseményen.
  Botlik Szabina két éve fut és emellett kézilabdázik is. Elmondta, hogy nagyon szeretne helyezést elérni, de a mezőnyt látva ezt szinte lehetetlennek tartja. A fiatalabb versenyzők is sokat edzettek. Elmesélték, hogy minden reggel futottak egy háztömbnyit.
  A legfiatalabb versenyző két hónapos volt, akinek könnyű dolga volt a babakocsiban. Szülei hosszútávfutók és 4 éves kislányukat is gyakran bevonják az edzésekbe.
  Az első futam nyertese a 9 éves Zsótér Bence lett: – A futás mellett szeretek focizni is, és társastáncra is járok. Harmadjára vagyok itt a szilveszteri futáson, az előző két alkalommal második lettem – mondta. A második futam győztese, Lukácsi István 22 éve fut. Idén másodjára nyerte meg a makói szilveszteri futást, ősszel pedig egy maratonon is részt vett. A különdíjas legfiatalabb versenyző a 2010-ben született Szabó Diána, a legidősebb pedig az 1942-ben született Harcsás Lajos.

  A versenyzők és a szurkolók a futás után forró teát és szaloncukrot fogyaszthattak. Az eredményhirdetést követően pedig  tombolasorsolást tartottak.
Az eredmények: a 2003. január 1. után született fiúk: 1. Zsótér Bence, 2. Koczkás Bendegúz, 3. Szalai Zétény, lányok: 1. Böngyik Gabriella, 2. Laci Réka, 3. Lukácsi Léna. Az 1999. január 1. és 2003. január 1. között született fiúk: 1. Horváth Richard, 2. Lajtár Krisztofer, 3. Marsi Tamás, lányok: 1. Varga Brigitta, 2. Csizmadia Csenge, 3. Nagy-Hegyesi Noémi. 1995. január 1. és 1999.január 1. között született fiúk: 1. Gera Nándor, 2. Szirbik Bence, 3. Asztalos Máté, lányok: 1. Hadik Hanna, 2. Marsi Krisztina, 3. Baranyi Beatrix. 1983. január 1. és 1995. január 1. között született fiúk: 1. Győri András, 2. Kalász Tamás, 3. Asztalos Bence, lányok: 1. Fekete Szeréna, 2. Panyor Zsuzsanna, 3. Kenéz Anita.
  Az 1973. január 1. és 1983. január 1. között született férfiak: 1. Surján Gergely, 2. Ábrahám Pál, 3. Hajnal Sándor, nők: 1. Panyor Krisztina, 2. Bíró Gabriella, 3. Boróka Tünde. Az 1963.január. 1. és 1973. január.1. között született férfiak: 1. Lukácsi István, 2. Asztalos Sándor, 3. Csókás László, nők: 1. Balogh Magdolna, 2. Lipták Éva, 3. Geráné Kovács Ildikó. Az 1953. január 1.és 1963. január 1. között született férfiak: 1. Neidermayer György, 2. Sánta Ferenc, 3. Dr. Kis Gábor, nők: 1. Kanderné Németh Györgyi, 2. Kiskovács Gáborné, 3. Német Károlyné. Az 1953.január 1. előtt született férfiak: 1. Sebő Árpád, 2. Tari László, 3. Harcsás Lajos, nők: 1. Gál Józsefné, 2. Kiss Imréné.

És a képek:

A legfiatalabb “futót” még a babakocsiban tolta az édesanyja.


A két éves…

… és a legidősebb rajthoz álló.

Bemelegítés és futás::

Az eredményhírdetés:

A szerző felvételei.