Hírek

Tűzijáték árusokat ellenőriztek


  A közel húsz helyszínen megtartott vizsgálatok során a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai ellenőrizték a védőtávolságok meglétét, a készenlétben tartott tűzoltó készülékek számát, felülvizsgálati idejük érvényességét, továbbá a berendezésekben lévő nyomást. Vizsgálták az árusításhoz szükséges dokumentumok meglétét és érvényességét, továbbá azt, hogy a konténerekben elektromos eszközt nem helyeztek el, így sötétedés után csak biztonságos zseblámpával oldják meg a világítást a raktérben.
  Eddig szabálytalanság nem derült ki, azonban az árusítást továbbra is ellenőrizni fogják. Fontos tudni, hogy petárdát ebben az évben is tilos használni, a csak ezekben a napokban forgalmazható, 3-as kategóriájú tűzijátékokat csak az árusításra jogosult konténerekből érdemes venni. A piacok terítékén, vagy gépkocsik csomagtartójából vásárolt eszközök eredete és működőképessége bizonytalan, akár komoly balesetet is okozhatnak- tudtuk meg Arany-Tóth Attilától, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjétől.
Makó Híradó