Hírek

Csak két órányi élmény a Hagymatikum


 

Korom András-Makó

Nem irigyeljük a Hagymatikum új vezetését, erősen meg kell dolgoznia majd azért, hogy a Makovecz Imre által tervezett makói fürdő valóban vendégmarasztalóvá váljék, ilyenkor télvíz idején is. A véges beruházási költségek miatt az eredeti tervet  – Buzás Péter polgármester szavai szerint – “timsózni” kellett, azaz csökkentették az építmény méretét. Ez pedig erősen rányomja a bélyegét a Hagymatikum téli élvezeti értékére. Pedig az csalogatná és tartaná meg a vendégeket ilyenkor is. Tapasztaltuk ezt már más kevésbé látványos fürdőkben, például a szintén Makovecz által tervezett egriben, vagy az ország túlsó végén, a Zala megyei Kehidakustyánban.
De lássuk csak sorban: szellemes a karórára emlékeztető öltözőszekrény, ajtó és a különböző szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőséget biztosító karperec, igaz  akinek vékonyabb a karja, az gyakran a könyöke felett viselheti, ha nem akarja azt a víz alatt bujkálva a medence alján keresgélni.
A téboly az öltözőben kezdődik, ahol – bár kifüggesztett táblák irányítanák a vendégeket – a számozott öltözők között  úgy éreztük, mintha Thészeuszként bolyonganánk Minotaurusz labirintusában – Ariadné fonala nélkül. Azaz nehéz megtalálni a szekrényt, hiába mutatja meg a képernyő a karóra-karperecünk segítségével a számát pillanatok alatt. Ha már megvan, akkor pedig nehéz belegyömöszölni a télikabátot, bakancsot és egyéb holmit a szűk szekrénybe, ahová. táskát már alig lehet beletuszkolni. A rendszer úgy látszik nyári üzemmódra van tervezve.
Ha sikerült fürdőruhába öltöznünk, újabb bolyongás vár ránk. Máshol, ha messze kell menni az öltözőtől a medencékig, színes, a földön látható vonalak vezeti a vendéget céljához. Itt nincs ilyen, táblát mutatják az utat, azaz mutatnák, ha időnként nem dísznövény mögött lennének. Így aztán a hosszú folyosók meglepik az először odalátogató vendéget, aki azon is meglepődik, hogy egyszer csak el kell haladnia a recepció mögött.
Mi a élmény- és a gyógyfürdő részleget próbáltuk ki. Az előbbit azért, hogy megtudjuk, a gyermekekkel érkezők számára mit nyújt, az utóbbit pedig a relaxációs hatására kíváncsian. A gyógyfürdő azonnal elnyerte a tetszésünket. A medencében ott bugyborékol a víz, ahol le lehet pihenni, de akit zavarnak a buborékok, az is talál magának helyet. Annak ellenére, hogy télies az időjárás, ha valaki innen kibújik a műanyag ajtón keresztül a kinti medencébe, ott is jól érezheti magát. A medence vize úgy fűti a fölötte lévő levegőt, hogy nem érződik a hideg, legfeljebb csak látjuk az erős párát.

Az élménymedence. Sokaknak mély a víz. A szerző felvétele

A sokkot nem is ez, hanem a benti élményfürdő okozza. Az élménymedence ugyanis 135 centiméter mély, azaz aki nem szeretne benne egyfolytában úszni, annak bizony legalább 155 centi magasra kellett nőnie. Azaz kisebb gyerekkel ebbe egyáltalán nem érdemes bemenni. Érdemesebb volna a “barlangfürdő” részbe, ahol még a fejünkre is csöpög a víz – már ha éppen csöpög. Mert ezt is az jellemezte ottjártunkkor, hogy vagy működtek a víz alatti sugarak, vagy nem. Azaz az egyik helyen megálltak, hogy a másikon elinduljanak, így az élmény után folyamatosan vándorolni kellett, medencéről-medencére. Az örvény nekünk mély és gyors volt ahhoz, hogy gyereket engedjünk bele, s nem sikerült úgy felfeküdnünk sem arra a részre, ahol a víz alól masszírozó sugarak törnek fel, hogy ne csúsztunk volna egyre lejjebb, a medence közepe felé. (Ilyet más fürdőkben nem tapasztaltunk!) Így a fürdő számunkra csak 2 óra élményt nyújtott.
Az igazi sokk azonban az öltözőbe visszafelé ért bennünket. A vizes fürdőruhában nagyon kellemetlen volt a hosszú út a hideg folyosókon, annak ellenére, hogy előtte alaposan megtörölköztünk. Fürdőköpenyt azonban nem vittünk, pedig kellett volna…

Szünidei kedvezmények

December 22. és  január 2. között minden 14 éven aluli gyermek ingyenesen látogathatja a fürdőt. Ezen kívül sok-sok meglepetés várja a kicsiket és a nagyobbakat. A kistérség lakosaira egész decemberben 30 százalék kedvezménnyel válthatják meg fürdőbelépőiket – már ha felmutatják lakcímigazolványukat.