Hírek

Diákjai betleheme indította mézeskalácsos karrierjét


 

Korom András – Makó
– Volt egyszer egy nagyon jó matematika tagozatos osztályom, akikkel rajz órán is kiválóan tudtam együtt dolgozni. Az önkormányzat még a ’90-es évek közepén kiírt egy adventi pályázatot melyen betlehemet kellett készíteni. Kitaláltuk ezekkel a gyerekekkel, hogy próbálkozzunk a – mézeskaláccsal.
Rajzórán megterveztük, én meggyúrtam odahaza a tésztát, a gyerekek órán kivágták a figurákat, én hazavittem, megsütöttem, s amikor visszavittem a következő órára, a diákok cukormázzal megírták. Aztán kiválasztottuk a legszebb figurákat, s az azokból összeállított betlehemmel óriási sikerünk volt – idézte fel azoknak a véletleneknek a sorozatát Faragóné Horváth Katalin rajz-matematika szakos tanár -, melynek köszönhetően mézeskalács készítéssel kezdett foglalkozni.
– A következő évben megkért Karsai Ildikó grafikus, hogy csináljak az új esztendőt köszöntő nagy számokat mézeskalácsból és egy nagy méretű betlehembe 30-40 centiméteres figurákat, majd az önkormányzatnak készítettem különféle mézeskalács ajándéktárgyakat. Így rajtam ragadt, hogy tudok mézeskalácsot írni, bár van ennek nálam Makón avatottabb mestere, Galgóczi Mária, aki egész évben készíti azokat. Most az angyalkák szezonja van, de ötágú csillagból rajzoltam már télapót is. Próbálkozom a hagyományostól eltérő alakokkal is, igaz nem vagyok mindenáron a
formabontás híve – tette hozzá.

Hagyományos módon írja a mézeskalácsot.

Faragóné Horváth Katalin számunkra meglepő módon hímes tojásokkal díszítette fel a Hagymaházban állt karácsonyfát. Azt mondta a hímes tojás készítés az igazi szerelme, ebben mélyedt el igazán, de ez csak szezonális elfoglaltságot jelent.
– A hímes tojás készítés is természetesnek tűnt nekem. Szüleim úgy neveltek, hogy a kézműveskedés mindig jelen volt a családunk életében. Apukám tanárként dolgozó építészmérnök míg édesanyám rajz szakos tanár volt, azaz mind a ketten kreatív embereknek számítottak. Kicsi koromtól kezdve jártunk apukámmal szép füveket szedni, próbálkoztunk a tojásírással, a pingálással is. gyorsan észrevettem, hogy a szomszédok, jó ismerősök megőrzik azokat a vitrinjükben, melyeket ajándékba adtam nekik. Sőt még karcolt tojást is készítettem. Egyszer rátaláltam a Varázserejű hímes tojás című könyvre, amiben benne volt szinte minden tojásfestési eljárás, s a festőlevek receptje is. A könyv hátuljára pedig egy gyönyörű áttört libatojás fotóját nyomtatták. Ám az, hogy azt hogyan készítették, nem volt a könyvben. Édesapám azt mondta: ha ember csinálta, akkor mi is megtudjuk. Viasz és 20 százalékos ecet felhasználásával sikerül is, s máig így készülnek – tette hozzá.
Művei alapanyagaként tyúk-, liba, sőt strucctojást is használ. Tapasztalata szerint leginkább az utóbbit lehet áttörtté tenni. A kacsatojást így, ecettel valamiért nem.
– Nagylakon volt egyszer egy adventi kiállítás, melyen szerepelt egy áttört és egy egész strucctojásom is, ugyanis nagyon sokan nem láttak még olyat. A polgármester azt mondta, hogy meg sem meri fogni, nehogy baja essen. Biztattam: vegye csak nyugodtan a kezébe, ha leesik a szőnyeggel fedett hajópadlóra, akkor sem törik el. Mégsem merte, de a kiállítás végén arra kért, ejtsem már el én azt a strucctojást, hogy lássa, tényleg kibírja-e a zuhanást. Mivel otthon egyszer már elejtettem, s kutya baja sem esett, azt hittem, hogy most is ép marad. Hát nem eltört? – illusztrálta a strucctojás másik tulajdonságát.
Faragóné Horváth Katalin internetes blogjában számos segítséget ad mindenkinek, akit a tojásfestés és a mézeskalács készítése érdekel.

Mézeskalács angyalka és a háromkirályok. A szerző felvételei