Hírek

Perleczkiné békét ígér az ambrózfalviaknak


A választási bizottság ma hajnalig tartó munkával számolta a 16 képviselő-jelöltre leadott szavazatokat. Az összesítés szerint az ambrózfalvi testület tagjai: Bartos János, Csirik László (ők eddig is a testületben dolgoztak), Farkasné Havrán Ildikó Piroska és Raczkó Mátyás Andrásné.
– 1965 óta élek Ambrózfalván, azóta veszek részt a közéletben – mondta hírportálunknak Perleczki Béláné, a község új polgármestere. – A falu mindig békés kis település volt, s én is ebben a szellemben szeretném azt vezetni. Úgy érzem az emberek ezért hittek bennem, így nyerhettem. Mielőbb szeretnék munkába állni, hiszen sok a teendő még az év végéig – tette hozzá.
Az új képviselő testület alakuló ülését a törvény szerint 15 napon belül kell összehívni. Ekkor tesz esküt az új polgármester és az újonnan választott testület.

Makó Híradó