Makó

Négycsillagos szálló lesz a Kállai kollégiumból


Makó Híradó

2014 májusában már meg is nyitná a volt makói Kállai kollégiumból addigra átalakított négycsillagos szállodát az ingatlant nettó 70 millió forintért megvásárló, a vásárhelyi Bodrogi Bau cégcsoporthoz tartozó, SK Kft. – jelentette be a tegnapi helyszíni kulcsátadón Bodrogi Ferenc, a cég ügyvezetője. A kft. a leromlott épület mintegy 700 millió forintos modernizálására, átalakítására 400 millió forintos európai uniós támogatást nyert, s a tervek szerint már jövő január 7-én munkához is látnak. Az 1927-ben épült ötszintes neogótikus épület úgy újul meg, hogy miközben belül modernizálják és 37 kétágyas szobás szállóvá alakítják, addig a homlokzatát eredeti állapotába állítják vissza.
A helyi képviselő-testület még júliusban döntött arról, hogy a fürdővárossá válás érdekében lehetőséget ad a befektetőknek arra, hogy minőségi szálláshelyeket hozzanak létre. Mint azt Buzás Péter polgármester elmondta: több, a város tulajdonában álló épület hasznosításáról tárgyaltak már különböző befektetőkkel, így a Koronával, illetve a régi városházával is kapcsolatban, de eddig csak a volt Kallai kollégiumnál jártak eredménnyel. Az arra idén júliusban kíírt pályázaton indult az SK. Kft. Az ingatlant, értékesítés előtt két ingatlanszakértővel is felértékeltették, s végül a magasabb áron értékesítették.

A Hagymatikum főbejáratától alig 50 méterre, a bérpalotával szemközt álló leendő szálloda földszintjén étterem, kávézó, recepció, konferencia terem, wellness-fitnesz és különféle más helyiségek lesznek, míg az emeletein és a tetőtérben a szobák várják majd a vendégeket. A konyhát és a kiszolgáló helyiségeket pedig a pincében helyezik el.

A volt kollégium kulcsát Buzás Pétertől vette át Bodrogi Ferenc. Fotó: Korom András