Hírek

Mérsékletességre intett adventkor a pápa


Mérsékletességre intette a keresztényeket az egyházfő az Úrangyala-imádság előtt mondott beszédében. “A világban tapasztalt felfordulás vagy a közömbösség és materializmus közepette a keresztények másfajta életmódjukkal tanúsítsák az isteni üdvösséget…” – fogalmazott az egyházfő.  XVI. Benedek a Szent Péter téren, több ezer olasz és külföldi előtt nyitotta meg az adventi időszakot. Hangoztatta, hogy az idei karácsony az ősszel meghirdetett Hit Évére esik és a II. Vatikáni Zsinat ötvenedik évfordulójára.
Hozzátette, hogy Isten szeretete és igazsága a történelem folyamán mindig jelen van, de ahhoz, hogy “teljességében megvalósuljon, türelemmel és bátorsággal kell keresni…”. Beszédében a pápa a Fogyatékkal Élő Emberek december 3-i világnapjára is emlékeztetett. Hangsúlyozta, hogy “minden ember, még a súlyos testi és lelki korlátokkal élők is mindig felbecsülhetetlen értéket képviselnek”. Az egyházfő arra buzdította a törvényhozókat és kormányzókat, hogy védjék a fogyatékkal élőket és segítsék a társadalomban való teljes mértékű részvételüket.

MH-MTI