Hírek

Árakat csökkent a Hagymatikum


Korom András – Makó

– Milyen lépéseket tettek eddig, a nyitva tartás napokban történt változása mellett? – kérdeztük Nagy Nándortól.
– Komoly feladatnak bizonyult a Hagymatikum átadása-átvétele. Az elmúlt egy hónapom azzal telt el, hogy áttekintsem a fürdő működését. Ezért eddig apró, de közérzet javító dolgokat léptünk. Azaz a nyitva tartást  az igényeknek megfelelően már meghosszabbítottuk. A gyógyászatnál  reagáltunk ezzel az elvárásokra, hiszen itt már feltorlódtak a kezelésre várók. Azt gondolom, mi  nem kórházként működünk, ahol várniuk kell a betegeknek, hanem az a feladatunk, hogy megpróbáljuk az igényeknek megfelelő szolgáltatásokat nyújtani – mondta.

Nagy Nándor a vendégeknek kedvező változásokat ígér. A szerző felvétele

– Mit szűrt le eddig a Hagymatikum működéséből?
– Botorság lenne a működés rendszerébe belenyúlni egy-egy helyen, s azt mondani, hogy itt lenyesünk egy kicsit, ott meg beleteszünk. Teljességében érdemes csak hozzányúlni, a vendégek igényéhez igazítva, az árstruktúrát és a nyitva tartást. Mindezek a következő évi üzleti terv alappillérei lesznek.
– Drágának tartják a helybéliek a belépők árát… Csökkentik az árakat?
– Valóban húzós belépti díjaink vannak, igaz a Makó kártyával a helybéliek féláron jöhetnek be fürödni. Most csak annyit mondhatok: folyamatban van a leendő árak kialakítása. Hogy mi lesz olcsóbb, arról konkrét dolgokat még nem árulhatok el. De igen, olcsóbbak leszünk majd.
– A testület másik feladatként azt szabta meg Önnek, hogy meg kell nyernie a szerbiai és romániai vendégeket. Hogyan lehet ezt elérni, hiszen Szeged, vagy Mórahalom számukra régóta nagy vonzerőt jelent?
– Korábban már  elindult a Hagymatikum határon túli népszerűsítése. Ennek köszönhető, hogy a vendégeink 25-30 százaléka onnan is érkezik. Most bővíteni szeretnénk a számukat. Olyan csomagokat kínálunk majd nekik, melybe belevonjuk a turizmusban érdekel makói vállalkozókat: szállásadókat, éttermeket és turisztikai szolgáltatókat, akár a lovaglással, akár mással foglalkoznak. Ezeket a csoportos és egyéni turisztikai csomagokat szeretnénk ajánlani azoknak a határon túli turisztikai irodáknak, melyekkel kapcsolatban is állunk. Hogy a vendégek ne csak fürödni jöhessenek, hanem más kikapcsolódási lehetőségeket is találjanak a városban és annak környékén.
– Néhányan arra panaszkodtak, hogy a hűvös beköszöntével hidegek lettek a Hagymatikum folyosói, márpedig az kellemetlen a vizes fürdőruhában. Ön mit tapasztalt?
– Az utóbbi időben nem hallottam ilyen panaszt senkitől – mondta Nagy Nándor.